Ezt a karaktert egyelőre nem tudom hova tenni. Ő most akkor menő vagy lúzer? Magába forduló vagy partiarc? Geek vagy digitális analfabéta? Ezek a kérdések pont addig nem izgatnak, amíg elröhögök és tapsolok azokon a húzásokon, amikkel részint a címszereplő Michael Cera, részint a rendező Edgar Wright megetet.
Utóbbi nevéhez fűződik ugye a Haláli hullák hajnala, de a Don’t című grindehouse-os fake-trailer is az ő lelkén szárad. Sokszor mondjuk, hogy a képregények filmre vitelekor elvész annak eredeti hangulata, mert hát mégiscsak két külön médiumról van szó, miért is lenne olyan egyszerű az átjárás. Anno a szerintem méltatlanul alulértékelt és az akciós DVD-k piacára száműzött Ang Lee-féle Hulk esetében éreztem egy-egy vágási megoldásnál, hogy az alkotók igyekeztek észben tartani, honnan is ered ez a történet, és így sok év távlatából szeretném azt hinni, hogy nem csapnak be az emlékeim és nem pusztán egy-egy osztott képmező miatt írom most ezt. A Scott Pilgrim a világ ellen esete sokban különbözik. Egyrészt túl komoly elvárásaink nekünk legalább is nem lehetnek, minekután a képregényt soha az életben nem olvastuk. Ettől függetlenül is látjuk a képi világon, hogy a comic-formula gyönyörűen megtalálta helyét a vásznon, s ne legyünk kicsinyesek, ez rendezői bravúr. Tulajdonképpen olyan töményen zúdulnak ránk a lapozható forma életre kelt stílusjegyei, hogy kellően pesszimista hangulatban hamarosan azon kezdünk tűnődni, meddig lehet ezzel fenntartani a figyelmet, mielőtt úgy hozzászokunk, hogy már nem csal több mosolyt az arcunkra. Nekem személy szerint az a válaszom, hogy kábé félideig. A képregényváltozat egy kötetét sajnos ennél kevesebb idő alatt lehet kiolvasni, ami 2 ezer forintért közönséges ócskaság. Főleg, hogy a film teljes sztorija három kötetben jelent meg. Egyet is elég volt elolvasnom azonban ahhoz, hogy kiderüljön, egy tökéletesen érdektelen, lapos és humortalan ákombákomkötegbe lehelt életet Wright, akit épp ezért nem átallok újra megdicsérni.
Még akkor is, ha igenis belekötök, hiteles rockzenész-e, aki ennyire introvertált, és ezt a vissza-visszatérő Mortal Kombat-paródiát is nehezen egyeztetem össze az e-mail varázsára való rácsodálkozással. A kezdetben jópofa figurákat (meleg szobatárs, nyafogó kínai gimislány) előbb-utóbb elnyomják a kétdimenziós karakterek, a hét ellenből most így hirtelen jó, ha négyet vissza tudnék mondani, persze azokat sem név szerint. Ha nem Michael Cera alakítja Scott Pilgrimet, lehet, hogy a felénél kijövök a moziból. De ez a kölök tényleg jópofa, még ha egyelőre csak egyetlen arcát ismerjük is a Juno óta. Az viszont tuti, hogy most már bepótlom miatta a Dalok ismerkedéshez c. vígjátékot, mert az eddig kimaradt az életemből. Ja, és mielőtt a film rajongói esetleg a karakter monogramját varrják a kabátjukra, gondolkodják meg, ez tényleg jó ötlet-e.
No Comment