Hiteles másolat


Binoche azt hazudja (?) egy házaspárnak a templomban, ő és férje 15 éve épp ugyanitt esküdtek és máig boldogok. A fiatalok azon nyomban közös fényképet akarnak velük, szép emlék gyanánt. Lehet azonban, hogy ebből egy szó sem igaz. És a fotó akkor is ugyanaz marad.

Juliette Binoche, akiért álmunkból felkelve is rajongunk, a silabusz szerint amolyan galériatulajdonost játszik, de elég annyi, hogy műértő s -kedvelő asszonyt. Partnere egy őszes angol úr, James Miller (Fáy Miklós cikkéből tudom, hogy az őt alakító William Shimmell amúgy operaénekes), aki ennek ellenére mindent elkövet, hogy Mastroianninak lássék. Elvileg, tehát kimondva, persze nem a férfi, hanem az ő új könyve, tanulmánykötete, a rajongás tárgya, de hát tudjuk, hogy van ez, ha jóképű és intelligens férfit lát egy nő Toszkánában. Jóllehet az asszony francia, így időnként anyanyelvén, a férfival javarészt angolul, úgy egyébként meg a olaszul beszél. Ez a kavalkád időnként gyönyörködtet ugyan, bár mélyebb jelentését a film mondanivalója vonatkozásában még nem sikerült fellelnem. Az ugyanis, amint a cím is jelzi, a másolat (hamisítvány, remake, fake stb.) témáját táncolja, udvarolja körbe. Erről szól az angol író könyve és erről vitatkoznak a nővel izgalmasan. Konkrétabban: valóban veszít-e az értékéből adott szobor, freskó vagy házasság, ha praktikusan nem igazi. Az angol szerint az a kisfiú, aki ámulatba esik egy fölé magasodó szobor előtt, amelyről nem tudja, hogy csak másolata egy világhírű és felbecsülhetetlen értékű eredetinek, mást érez-e, mint aki az eredetit látja? Ha valaki hajszálpontosan festi meg egy kőbányai alagsorban Botticelli Madonna della Loggia-ját, azt látva, de nem tudva az eredetéről, mérhetően és kifejezhetően kevesebb, vagy egyáltalán más jellegű élményhez jutunk-e, mintha az Uffiziben csorgatnánk a nyálunk?
A film derekán e két karakter egy nagyon finom átmenettel megszűnnek író és rajongó lenni, a szerepük ezentúl egy házaspár két tagjáé, akik 15 évvel esküvőjük után próbálják felmelegíteni kihűlt kapcsolatukat. A kérdés, hogy itt lett vége, vagy itt kezdődik a szerepjátékuk? Ha a válasz fontos volna, kriminek is nevezhetnénk a Hiteles másolatot, így maradjunk abban, hogy elbeszélői bravúr.
Shimell és Binoche hosszú s ebből sejthetően tán számos improvizatív elemmel is bíró snitten át autóznak, sétálnak az olasz kisvárosban, illetve időnként megpihennek egy kávézóban, étteremben. És beszélnek, beszélnek, beszélnek. A táj feltehetően varázslatos lenne mondjuk egy Julia Roberts-romkomban, itt viszont a sok közeli kép, a két szereplőre való nem szigorú, de egyértelmű koncentráció a szó minden értelmében háttérbe szorítja a környezetet. Nem is baj, Abbas Kiarosmati nem turistafilmet készíteni érkezett Toszkánába, hanem kicsit filozofálni, kicsit játszani a filmnyelvvel. Megnézni pár múzeumot, vörösbort kóstolni stb. És a végén még film is lett belőle.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk SP-t üldözik az exek
Következő cikk Férfi idolok, akik egykoron poszteren voltak

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..