Tegnap este a közeledő Oscar-díj nevű divatbemutatótól függetlenül néztem újra A király beszédét és több dolog is feltűnt, ami elsőre nem. Például hogy Tom Hooper nagy ötletei nagyjából kimerültek az alulról fényképezett paloták vágóképében, meg a folyosón sínen hátráló kamerában, egyébként semmi truvájt nem képes felmutatni. Az viszont már elsőre is szemet szúrt, mennyire irritálóak ezek a királyi család pökhendi figurái, mennyire szánalmas, ahogy ezzel összhangban a koncepció ragaszkodik ehhez a karót nyelt, pukedliző, royalista filmfelépítéshez. Ma reggel pedig azt is megtudtam, hogy az Oscar-döntnökök épp ennyire le vannak maradva vagy ötven évvel a modern művészet mögött.
Hogy jön ez a semmilyen rendezés Christopher Nolan aprólékos és formabontó zsenialitásához, vagy a Fekete hattyú átélhető, gyönyörűen kidolgozott drámájához? És akkor itthon még be sem mutatták azt a The Kids Are Alright c. kertvárosi történetet, amely sokkal árnyaltabb karaktereivel, sokkal inkább a jelenvalóhoz ragaszkodó szituációival köröket ver A király beszédére minden tekintetben.
Egyedül Colin Firth játéka érdemelt díjat ezen a gálán, egyébként ez a király kérem meztelen, az Akadémia pedig a tavalyi bátorsága után idén újfent gyáva és ős-konzervatív arcát mutatta meg.
No Comment