Szívtájékra lőjetek!

Bizony, oda. Mert A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (te jó ég, még begépelni is milyen fárasztó) egyik nagy ötlete, hogy ha egy szép nyári napon robotszerű földönkívüliekkel találnánk szembe magunkat a strandon, testük jobb oldalára érdemes céloznunk, hiszen ott sebezhetőek a legjobban. Eredeti, nem? És ha még azt is hozzáteszem, hogy az eddig nem túl érdekes horrorfilmekben utazó Jonathan Liebesman (A sötétség leple; A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet) földmegmentés-ügyi akciófilmjében Michelle Rodriguez ismét egy katonanőt alakít, aligha lepődik meg bárki azon, hogy e mozidarab, amelyet nyilván egy sorozat nyitódarabjának szántak az alkotók, finoman szólva is olcsó (a költségvetést nézve persze irtó drága) megoldásokkal szándékozik, s minden jel szerint tud is kasszát robbantani.

Szóval, megint támadnak minket az űrből érkezett gyarmatosítók. A nagy vizek mentén invázióznak, elképesztő erőkkel, szervezetten, jelentős erőfölényben. De persze mivel ez egy hőseposz – valahol tévúton A Sólyom végveszélyben, a Függetlenség napja és a Pearl Harbor – Égi háború triumvirátusának homályzónájában –, az élienek nem számolnak az emberiség legnagyobb fegyverével, amit úgy hívnak: Amerikai Tengerészgyalogosok Géppuskával. Hőseink ráadásul igazi hazafiak, akiket a láthatóan nagy zavarban lévő és szerepértelmezéssel reménytelenül küzdő Aaron Eckhart vezet most – illetve a sztori elején ő csak másodfőnök lenne az akcióban, de ez most mindegy –, és embereivel összekapaszkodva, remegő lábakkal, meg dokumentaristán imbolygó kézikamerák kíséretében próbálja megmenteni a civileket és a saját bőrüket.

A Föld invázója legnagyobb tanulsága az lehet, hogy a tempó és a lóvé nem minden: lehet úgy is százmilliókból dögunalmat gyártani, hogy minden percre jut egy eszeveszett tűzharc, egy szeméttelepre emlékeztető űrhajó, esetleg egy tűzharc, amiben a szeméttelepre emlékeztető űrhajó okádja a lézert – vagy egy olyan párbeszéd a bátorságról, amitől még Michael Bay is sikongatva rohanna ki a vetítőteremből. Ráadásul persze ott van az örök és gyönyörű mondanivaló is, miszerint mi emberek olyan csodás lények vagyunk, hogy akár már tucatnyian is lyukat ütünk az idegen organizmusok túlerején – de ezt a hülyeséget meg hadd ne kommentáljam, elvégre akciófilmben vagyunk, ide nekünk az űrlényeket is. Lehet, hogy ha Japánban éppen most nem történne az, ami történik, nem fájna annyira ez a film sem, viszont így nagyon nem esett jól a technikailag príma, ám minden más tekintetben kiábrándítóan fantáziátlan CGI-erőfitogtatás. Tudom, a premierdátum már megvolt régen – ám ezekben a napokban valahogy mégsem hangzik túl elegánsan, hogy az ufókra verjük a balhét.

Hozzászólások

hozzászólás