Szívtájékra lőjetek!


Bizony, oda. Mert A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (te jó ég, még begépelni is milyen fárasztó) egyik nagy ötlete, hogy ha egy szép nyári napon robotszerű földönkívüliekkel találnánk szembe magunkat a strandon, testük jobb oldalára érdemes céloznunk, hiszen ott sebezhetőek a legjobban. Eredeti, nem? És ha még azt is hozzáteszem, hogy az eddig nem túl érdekes horrorfilmekben utazó Jonathan Liebesman (A sötétség leple; A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet) földmegmentés-ügyi akciófilmjében Michelle Rodriguez ismét egy katonanőt alakít, aligha lepődik meg bárki azon, hogy e mozidarab, amelyet nyilván egy sorozat nyitódarabjának szántak az alkotók, finoman szólva is olcsó (a költségvetést nézve persze irtó drága) megoldásokkal szándékozik, s minden jel szerint tud is kasszát robbantani.

Szóval, megint támadnak minket az űrből érkezett gyarmatosítók. A nagy vizek mentén invázióznak, elképesztő erőkkel, szervezetten, jelentős erőfölényben. De persze mivel ez egy hőseposz – valahol tévúton A Sólyom végveszélyben, a Függetlenség napja és a Pearl Harbor – Égi háború triumvirátusának homályzónájában –, az élienek nem számolnak az emberiség legnagyobb fegyverével, amit úgy hívnak: Amerikai Tengerészgyalogosok Géppuskával. Hőseink ráadásul igazi hazafiak, akiket a láthatóan nagy zavarban lévő és szerepértelmezéssel reménytelenül küzdő Aaron Eckhart vezet most – illetve a sztori elején ő csak másodfőnök lenne az akcióban, de ez most mindegy –, és embereivel összekapaszkodva, remegő lábakkal, meg dokumentaristán imbolygó kézikamerák kíséretében próbálja megmenteni a civileket és a saját bőrüket.

A Föld invázója legnagyobb tanulsága az lehet, hogy a tempó és a lóvé nem minden: lehet úgy is százmilliókból dögunalmat gyártani, hogy minden percre jut egy eszeveszett tűzharc, egy szeméttelepre emlékeztető űrhajó, esetleg egy tűzharc, amiben a szeméttelepre emlékeztető űrhajó okádja a lézert – vagy egy olyan párbeszéd a bátorságról, amitől még Michael Bay is sikongatva rohanna ki a vetítőteremből. Ráadásul persze ott van az örök és gyönyörű mondanivaló is, miszerint mi emberek olyan csodás lények vagyunk, hogy akár már tucatnyian is lyukat ütünk az idegen organizmusok túlerején – de ezt a hülyeséget meg hadd ne kommentáljam, elvégre akciófilmben vagyunk, ide nekünk az űrlényeket is. Lehet, hogy ha Japánban éppen most nem történne az, ami történik, nem fájna annyira ez a film sem, viszont így nagyon nem esett jól a technikailag príma, ám minden más tekintetben kiábrándítóan fantáziátlan CGI-erőfitogtatás. Tudom, a premierdátum már megvolt régen – ám ezekben a napokban valahogy mégsem hangzik túl elegánsan, hogy az ufókra verjük a balhét.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk You Say You Want a Revolution
Következő cikk Dr. Halál

2 hozzászólás

  1. Avatar
    Balintpeter
    2011. március 18. péntek

    Attól tartok, ez egy olyan “szezonális” film lesz, amit a reklámok tartanak életben. Sajnos.

  2. Avatar
    2011. március 18. péntek

    Én tegnap néztem meg sajnos, de kihagytam volna. Unalmas volt, majdnem bealudtam. Az ürélenykből végülis nem láttunk sokat, ennél még az 1000 éves Függetlenség Napja is izgalmasabb és jobb volt. Mondjuk én a Pearl Harbor helyett a District 9-ot raknám az összehasonlitásba, mert a fakó szinekkel és a robotokkal arra akart hajazni, de nem sikerült. Ezekután holnap megyek és megnézem a Gagyi mami 3-at. 🙂

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..