A torinói ló – kritika

Ricsi nem mozdul

Ricsi egy ló. Nem a torinói, az csak a filoszos kapcsolat miatt van beemelve, gondolom. Legalábbis a narrátor, Ráday Mihály mondókájából én erre tippelek. Ricsi az a ló, aki a filmbéli apának és annak lányának egyetlen komoly vagyontárgyát képezi. Az eredeti neve Ricsi, láttam a stáblistán, hogy a filmben hogy hívják, nem emlékszem. Még az is lehet, hogy sehogy.

Ricsi eszméletlen jó színész. És ebben nincs semmi irónia. Tényleg az. Mert olyanról már hallottam, hogy egy lovat arra idomítanak, hogy galoppozzon, meg ugrándozzon, vagy flitteres nőkkel a hátán figurázzon napestig, de olyat még nem nagyon, hogy egy ló azt tanulja meg, hogy leginkább ne menjen sehova. Hogy álljon és legyen depressziós. Vagy menjen, de úgyis legyen depressziós. Vagyis legyen tarrbélás. Nos, Ricsi ezt tudja. És viszi a hátán filmet, megdermedve is, és a szerepe szerint bénultan fél, hogy konyec van mindennek. Minek szénát enni, minek szivatni magam a szekér előtt, hiszen itt a szél. A szél után meg jön a setétség, örökkön.Mondjuk, Ricsi remélem nem beteg vagy ilyesmi, mert akkor sajnálom, és haragszom az alkotókra, de szerintem nincs semmi baja. Hanem megismétlem: zseniális színész. Jó volt őt nézni, mert igazi volt, s amikor vásznon volt, nem éreztem dekkszagot, mint mindig, amikor Derzsi Jánost látom, aki nyilván nagyon tud „jelen lenni”, de most úgy éreztem, hogy az érezhető sok meló és odaadás ellenére ez se megy neki igazán. A krumpli evés még csak-csak, de a megszólalás nagyon nem: amikor például meglátja a kiszáradt kutat, s Jánosnak elhagyja a száját egy húbazdmeg, a komoly műgonddal megteremtett feszültség elillan, mint végítélet idején a tartós tej értelme, s olyanná lesz a pillanat, mint egy rossz magyar „művészfilmes” vicc egy rossz magyar „közönségfilmben”. Bók Erika se tudja lejátszani Ricsit, ami alighanem azért van, mert neki csak az a dolga, hogy csúnya legyen. És hogy felöltöztesse-levetkőztesse Derzsi Jánost. (A kopasz megmondó embert, Kormos Mihályt, aki pálinkáért jött, hagyjuk. Igazat szól, de csikorog, mint minden szó ebben a filmben.)

Szóval egy frászt Tarr Béla filmje! Ricsi filmje. Na meg persze a többieké, hiszen ott van az elején világosan kiírva – fekete alapon, naná –, hogy ez itt bizony nagyon sok ember filmje: az operatőré, a társrendezőé, a zeneszerzőé, a produceré meg mindenkié, aki eljött, hogy magyar, pardon, Tarr Béla-módra vigadjon egyet. Mert azért persze ő az, aki hajtja ezt a lovat (vagy nem hajtja, hogy stílben maradjunk, inkább visszafogja), de mivel úgyis tudjuk, hogy a háttérben TB vezényli a lomha apokalipszist, még kedvesnek is tűnik ez az egész, khm, szerénykedés. Nem venném sorra, hogy mégis mi történik és hogyan, mert ezek TB-földön úgyis köztudottan olyan dolgok, melyeket a megkerülhetetlen közhelyek szerint elsősorban érezni lehet, értékelni meg csak ízlés szerint érdemes: az idő múlását például, ahogy az ólomsúlyú másodpercek sátántangóznak az idegeinken két és félórán át, meg a reménytelenséget, hogy már jó régen el kellett volna pusztulnia az emberiségnek, ha lehet még fekete-fehérben… Szóval, drága barátaim, ez egy tipikus Tarr Béla-film. Persze az utolsó, meg nagydíjas, meg vége lesz benne a világnak (a többiben azt hiszem, csak ígérték), de ez egy Tarr Béla-film. Bravúr, blöff és önparódia egyszerre. Vagy amit akartok. És ennyi. Mégis jobban tetszett, mint a többi. Mert játszik benne Ricsi.

Hozzászólások

hozzászólás