A kartel zötyög a szerb határ felé


Nincs valami nagy választék a mozikban a héten, egy héttel a Transformers 3. után, eggyel pedig a – hál’ istennek utolsó – Harry Potter előtt, ha nem akarunk Micimackót nézni, és hát miért akarnánk, akkor marad Goran Markovic tragikomédiája, A turné.

turne nagy

Aki látta a Tito és én című remeket, az nagyjából sejti, milyen Markovic világlátása. Nos többnyire szatirikus, de egyben véresen komoly is, ha arról van szó, kérlelhetetlenül pacifista, bár ez a háborúellenessége néha azért didaktikus monológokra is sarkallja. A turné saját színpadi drámájának filmváltozata egy belgrádi társulatról, amelynek tagjai 1993-ban, vagyis a délszláv őrület kellős közepén indulnak haknikörútra a frontközeli falvakba. A road-movie szabályai szerint a dolgok félresiklanak, s míg eleinte csak az elmaradt gázsi miatt hőbörögnek, hamarosan már mindenüket odaadnák, csak hogy egyben hazajussanak. Közben megjárják az összes szembenálló hadsereg támaszpontját, s ezek nagyobb része ki is akarja őket végezni. Ahogy egyre mélyebbre ássuk magunkat a háborús eseményekben, úgy tevődik át a hangsúly a bohóckodásról a felfoghatatlan háborús őrület felé. A szerbeket isten választott népeként emlegető író még inkább karikatúra, de a mosolygós gyilkos szerb parancsnok jelenete annyira sűrű, annyira komplex, hogy szem nem marad szárazon. Markovic jelenetei gyakran hatásvadászok, de ez nem mindig zavaró. Lehet, hogy egy mélyre ható átéléshez valóban szükség van ilyen eszközökre időnként.

A film amúgy nem friss, 2008-ban készült, idén május óta pedig már egy tévésorozat-változatot is láthat a szerb közönség.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sokféle ember él a Földön...
Következő cikk Ne óvakodj a medvétől!

1 Comment

  1. 2011. július 8. péntek

    Akarjunk Micimackót nézni! 🙂

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .