Ne óvakodj a medvétől!


Kockázatmentes, érthető és előre könyvelhető eredményt fialó ötlet, hogy pedagógiai, de leginkább animációs módszerekkel visszatérjünk a csekély értelmével is hatékonyan gondolkodó elméhez, akarom mondani, medvéhez. Elvégre Micimackóval hibázni nem lehet – másfelől meg végre a szülőknek sem kell készenlétben tartani vigyázó kezüket, hogy ha esetleg felbukkanna egy vicsorgó démon vagy vérföccsentő számítógépes akármicsoda, az adott pillanatban le tudják takarni az ilyesfajta ügyekben nem egyszer koravén csemete szemét.
Ennyi magasító ülőpárnát én még egy rakáson talán nem is láttam, mint a Micimackó vetítésén. Úgy tűnik, bejött a Disney-nek – és az utasításokat betartó forgalmazónak –, hogy a legeslegkisebbeket célozta meg e kis semmiséggel. A semmiség persze most is viszonyítás kérdése, elvégre akárhogy is vesszük, Hollywoodban még mindig többen vannak, akik legendáikkal érdemeik szerint viselkednek, nem úgy, mint mondjuk nálunk ugye, ahol a Kis Vuk sem kerülhette el, hogy ugrás közben pixelekre essen szét a feje. Persze az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az Egérgyárnak is vannak bűnei Micimacival szemben, melyeknek egy bunkósbot lehetne a jele az oviban. Vegyük például a nálunk is látható számítógéppel generált, korszerűnek csúfolt tévésorozatot, melyben a Százholdas Pagony lakóinál kábé egy építőkockákból összerakott állatsereglet is bájosabbnak tűnhet.
Most azonban kontárkodásról szó sincs, az új Micimackó pont olyan, mint amilyennek mutatja magát. Rendes-kedves összefoglaló mindarról, amiért nem lehet nem szeretni ezt az irodalmilag is magasan kvalifikált társaságot. Malacka, Tigris, Nyuszi, Kanga, Bagoly na és persze az állandó farokproblémával küzdő Füles továbbra sem idézget akciófilmekből vagy a Star Wars-ból, irónia is csak annyi van bennük, amennyit annak idején még egy Milne nevű írástudó fontosnak tartott. A forgatókönyvet tekintve se erőltette meg magát a klasszikus iskola szabályai szerint eljáró alkotóbrigád – tulajdonképpen egy be nem vallott remake-ről beszélünk, amiben hiába énekel Zooey Deschanel, aki bizonyára nem hagyná aludni a papát (nálunk ő csak a véges táblista végén hallható, de közvetlenül előtte még Zséda adja a magyar hangját), újdonság a dalok tekintetében is csak elvétve akad, sokszor teljesen olyan, mintha az 1977-es eredetit néznénk, ki tudja, hányadszor. Teszem gyorsan hozzá: az ismétlés elfogadó, de nem kellemetlen közönye véletlenül sem vonatkozik a célcsoportra, akik már a felvezető kisfilm közben (ami egy tündéri, lírai rajzfilm a Loch Ness-i szörnyről), csodára nyitották szemüket, majd alig több mint egy óra múlva boldogan ugrándoztak lefele tigrisugrásban a meredek mozilépcsőn. E mini, de nagyvásznas kaland tényleg nekik szólt, és üdvös, hogy ebben az esetben ez nem csak átlátszó reklámszöveg.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A kartel zötyög a szerb határ felé
Következő cikk Ingyen jön házhoz az újság!

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..