
1922. december 4-én született Gérard Philipe, a francia színház- és filmművészet legendás alakja. Julien Sorel, Tulipános Fanfan, Fabrizio del Dongoe… az 50-es évek egyik legnagyobb sztárja, aki rövid földi karrierje dacára több mint 30 filmben szerepelt.
Philipként anyakönyvezték, de karrierje kezdetén a 13-as szám miatti kabalából megtoldotta egy néma e-vel. Mozdonyvezetőként képzelte el jövőjét, aztán édesanyja meséi más irányba terelték. Amikor elszavalta A vörös hal című verset már akkor tudták, őstehetség.
Apja ügyvédnek szánta, végül Nizzában kötött ki egy színjátszó tanfolyamon. Ott is lépett először színpadra, majd családjával Párizsba költözött és ott beiratkozott a színi konzervatóriumba. Első nagyobb sikerét Jean Giraudoux Szodoma és Gomorra című darabjának angyalaként aratta. Az álomdoboz című filmben debütált a vásznon. A moziban tisztaszívű Miskin herceg, míg a színpadon vérengző Caligula, ebben a darabban fedezte fel René Clair, akivel később háromszor is dolgozott.
A félkegyelmű bemutatója követően kezdték el először üldözni az autogramjáért. A két világháború közötti legnagyobb botránykönyv, A test ördöge lett az 1947-es esztendő botrányfilmje. Sorban álltak érte a híres rendezők (Christian Jacque, Marcel Carné, Max Ophuls), sőt Hollywood is udvarolt neki, azonban kikosarazta. A pármai kolostor Julien Soreljeként tovább növelte ázsióját.
Gyerekkori betegsége tuberkulózissá fejlődött, állandó támasza felesége, Nicole Fourcade, kit fura mód Anne-nek becézett. A Királylány a feleségem Tulipános Fanfanjaként vált igazán széles körben népszerűvé. A Zorro és Robin Hood keverékeként jellemezhető karakter, gyermekdalok és képregények kedvelt hőseként volt ismert.
1951-ben Corneille: Cid-je jelentette színházi pályafutásának csúcsát. 1950-59 között 605 alkalommal lépett fel különböző szerepekben. Évente két filmet forgatott. Zajosabb sikernek számítottak: Az éj szépei és a Vörös és fekete.
Többször alakított gaz csábítót. Jóval John Malkovich előtt játszotta el Valmontot a Veszedelmes viszonyokban, és ugyanilyen szívtelenül csavarta el a női fejeket a Tisztes úriházban.
A filmrendezéssel is megpróbálkozott, Till Eulenspiegel, melynek forgatókönyvírója és főszereplője is volt, de nem aratott nagy sikert.
Közéleti szerepet is vállalt, a francia színészszakszervezet elnöke volt. Baloldali beállítottságúként, többször is ellátogatott a keleti blokk országaiba, Magyarországon is járt, fotó is megörökítette Zenthe Ferenccel történt találkozását.
Luis Bunuellel forgatta utolsó filmjét az El Paóban nő a lázt, ám Mexikóból hazatérve daganatot fedeztek fel a máján. Szerette volna még eljátszani Hamletet, ezért élőben megnézte Laurence Olivier-vel, azonban ez a terve már nem valósulhatott meg. 




Az ördög szépsége című Faust-parafrázis nekem alapmű, ahol partnere Michel Simon. Még moziban láttam gimnazistafejjel, egy filmtörténeti filmklubban.
Nagymamám szerelmes volt belé, de úgy láttam, hogy ez Nagyapámat a legkevésbé sem zavarta.:)