Marcus, a barbár


Egy percre némán lépjünk le a facebookról, hogy így emlékezzünk Robert E. Howard legendás karakteréről, amelyet a mai naptól a hazai mozik is nyilvánosan sminkelnek 3D-ribanccá.

Mögötted! Mögötted!

Conan sokak számára jelent egyet Arnold Schwarzeneggerrel, aki egyébként nem feltétlenül intelligens drámái miatt vált ikonná, ám a John Milius rendezte 1982-es barbáreposz ennek ellenére is időtálló kalandfilmmé nemesült. Fantasyből építkezett, de kevesen merték infantilisnek nevezni, hiszen messze volt ez a mesék ártatlanságától, mint Cher lánya fia egy Született feleségek-főszereptől. A Conan, a barbárt komolyan illet venni, mert igenis volt egy olyan mélysége, amely súlyt adott a produkciónak.

Nem az a baj, hogy ezzel szemben a remake-ben a legnagyobb súlya a címszereplő jobb combjának van. Sőt itt és most szögezzük le, hogy az ostoba filmeknek igenis van létjogosultságuk, sokat láttunk, sokat szeretünk és igenis elröhögünk rajtuk, ha sznob úri kedvünk úgy tartja. A 3D mellizommal turbózott Jason Momoa köré szórt hókuszpókusz azonban minden fronton kudarc. Kudarc, mert a főszereplő láthatóan inkább egy rúdon vonaglana, mint egy kard körül, kudarc, mert a bevezető animáció alatt a narrátor tízszer annyi sztorit mesél el előzményként, mint ami a későbbiekben történni fog, és kudarc, mert az akciók, vagyis a film 90%-a teljesen élvezhetetlen.

In Memoriam Conan

Az arcán elmaradhatatlan sebhelyet hurcoló diktátor és a baszatlan boszorkány lánya a sztori szerint valami mágikus farsangi álarcot akar darabjaiból összekovácsolni, ám hogy azt vagy kazettás magnót, tíz perc elteltével senkit nem érdekel. Lényeg, hogy attól, meg valami papnő „aranyvérétől” válna ő nagyobbá, mint Michael Jackson és akkor aztán sötétség borulna Hollywoodra, de nyomban. Szörnyű, egyszerűen szörnyű ez a film, hamis beszédek, ötlettelenség és egy középszerű, láncaitól megszabadulva tébolyt kavaró CGI-gárda jellemzi. A kiszólások bénák, a vérszomjasan hörgő gonoszak nevetségesek, és hogy mit keres egy „nagydumás feka haver” Középfölde és Atlantisz között, az végképp rejtély. Alig vártam, hogy elkezdjen rappelni. Talán akkor legalább nevettünk volna.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Találkozzunk a Gutenberg téren!
Következő cikk "Gyerek izgatja a Gugult!" - filmszinkron

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..