Pontokba szedi a beilleszkedés szabályait, szerelmeslevelet ír az apja nevében, hülye szavakat használ. Atavisztikus szerelmi viszonyt folytat barátnőjével, Jordanával, leurinálja anyja szeretője, Graham paplanhuzatát. Oliver Tate különleges.
Richard Ayoade első filmjében, a coming of age drámák követelményeinek megfelelően egy, az iskolai és otthoni élet nehézségeivel küszködő kamasz, Oliver lelki világába, egy árnyalt valóságba csöppenünk. Harcol a szülei házasságának válságával, végignézi a barátnője szenvedését elütött kutyával, agytumoros anyával, halálfélelemmel. Első szerelem, első csók, első szex, első szakítás. A világ most tárul fel előtte. Szokatlan figurákkal, megrögzött neurotikusokkal és kisvárosi bolondokkal vagyunk körbevéve. Az új szomszéd, egy mágus, a fény prédikátora a legtalpraesettebb közöttük. Oliver anyját, Jillt is elcsábítja (Sally Hawkins). Az apa, Lloyd (Noah Taylor) kiégett figura, önkifejezésre képtelen, magányos sziget a családban. Ő és Jill eltávolodnak egymástól. Oliver észleli a problémákat, felméréseket végez, kérdőíveket oszt, szükség esetén szülei szexuális együttléteinek gyakoriságát is megfigyeli. A fejleményeket rendszerint rendkívül aggasztónak találja. Neurózisokat állít fel, autizmust színlel. Kamaszhoz illő hülyeséggel kezeli a felmerülő problémákat.
A Submarine kockáin a dolgok mintha Oliver fejében történnének. Közeli, szuperközeli képek, feszes vágások és családi videókat idéző szupernyolcas felvételek sokaságát látjuk. Szép, őszinte képek, mentesek minden giccstől. A történéseket a saját bőrödön érzed. Azt kívánod, bár ott lehetnél, bár átélhetnéd. A montázsokról külön illik szót ejteni: szokatlan, kimerevített, váratlan képek szolgálnak a hangulat aláfestés eszközeként, mindez Oliver fanyar narrációjával új világot teremt, új színezetet ad a történetnek. Joe Dunthorne regényének szereplőit Ayoade rendkívüli tehetséggel adaptálta vászonra. A rendező sikeresen adja át a szövegből áradó végtelen unottságot, az angolokra olyan jól jellemző fagyos távolságtartást. Egyedül Jordana, a barátnő visz színt a képbe, harsány jókedvével és cinikus megjegyzéseivel eléri, hogy még én is beleszeressek. A film aláfestéséül szolgáló Alex Turner-dalok pedig az áhítatosan szerelmes, izzadságszagú, ürességtől kongó iskola folyosók és rettegve végiglapított fizikaórák világát idézik. A dalszövegek önmagukban is megállják a helyüket, bennük van minden kamaszkori félelem és álmodozás.
Valami ilyesmit hívunk úgy, hogy a gyerekkor régmúlt, kopott bája. Ez a szokatlan őszinteséggel, váratlan fordulatokkal és elképesztő karakterekkel operáló történet, a nosztalgikus felvételek arra emlékeztetnek, milyen is volt egyszer, régen a világ. Mennyire hiányzik nekem. Badarságokkal, elkövetett hibákkal, vérző horzsolásokkal együtt.
http://www.youtube.com/watch?v=4IVFfiv6wpY
No Comment