Kamufóliába csavart EU-fóbia


akphdurer620

Akkezdet Phiai feat. Amoeba+DJ Frequent, Dürer kert, 2011.11.12

Messziről kezdem, szóltam, ha nem érdekel, ugord át. Valamikor 2008-ban két BigMac felett Menyus felmondta a legjobb AKPH-idézeteket, anélkül, hogy én valaha hallottam volna őket/róluk, vagy hogy tudtam volna, hogy péhával, nem effel. Menyus is csak azért, mert épp nem volt munkája és nagyon ráért letölteni. A hasító gondolatokra és pesti szlengre viszont mindig vevők voltunk, pedig sosem hordtunk bőgatyát. Pár hónappal később kitaláltam, hogy kéne egy blog, Cheese időközben benyögte, hogy ja, a Závadáék, azokat ismerem, aztán nemrég már a hetedik sor vírusvideójában szerepeltek. És akkor még azt nem is mondtam, hogy ha az Újonc apukája levélben nem bíztat írásra, most ez a rovatom sem létezik, pedig ennek aztán már végképp semmi köze az előzőekhez. Kurva kicsi a világ, mi?

akphdurer81Akkezdet Phiai nem tudom, mikor lett olyan tényező az undergroundban, amilyennek ma ismerszik, azt tudom, hogy nagyon nem ácsingóznak a VIVA Comet díjra. Vagy a franc tudja, nem kérdeztem, de valahogy az egésznek más az íze. A műfajban a fellépéseket bőven le lehet tudni egy fél-playbackkel, a DJ-szett már egy magasabb minőséget képvisel, na ennek megfelelően Said és Újonc kettősét többször is láthattam élőhangszerekkel dúsított koncerten, és azért ez a rap műfajában mindig különleges. Korábban a Realistic Crew gyűrte mögöttük a beateket egyszer-egyszer, most hétvégén a Dürer kertben rendezett „nagykoncerten” pedig az Amoeba nevű formáció prezentálta a valósághoz a háttérzenét; őket legutóbb a Berlin… c. némafilm rendhagyó vetítésén láttuk/hallottuk. Szóval ott vesztettem el a fonalat, hogy nem tudom, mikor lett az már alap, hogy félórával a nyitány előtt az öltözőbe behallatszik a hullámzó baseballsapka-tenger alatt morajló akkez-det-akkez-det skandálás, meg hogy a fiatal srácok a színpad előtti sorokban azokat rímeket is vágják, amik nincsenek még lemezen; viszont eszembe jut, nem illene-e már kábé a PeCsa szabadtéren csinálniuk egy táblás házat. Már ha az épp üzemelne. De az underground már csak így működik, gógyi kell hozzá, hogy megértsd, nem minden bikinscsajok meg haver-bólogat-a-kocsi-mellett; a költészettel házasított skreccselésre sosem lehet, nem csak itt, más országban sem olyan népszerű, mint a kemény-vagyok-és-ezt-a-spanok-is-megmondják hiphop. (Jut eszembe, a címben foglalt sor nem fog szerepet kapni a posztban, ne is várd, csak tetszett és kiemeltem, mert hatásvadászok.) Csak hát ugyanakkor nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ők mégse egy egyetemi hobbiformáció, hanem per pillanat a legegyedibb brigád a hazai fronton.

akphdurerujonc1Szóval Akkezdet Phiai feat. Amoeba, a koncert második felében, de addig se sima warmup a DJ Frequenttel kiegészült duó, hanem teljes értékű odabaszás. Az egész nagyon valóságos, nagyon élő, semmi műmájer, azt hiszem, ez még ami kurva szimpatikus az egészben. Mindez szülhetne bájos esetlenséget, ehelyett azt veszem észre, hogy Said az első perctől az utolsóig olyan tűpontosan szúrja le a szótagokat és lendíti a karját, hogy azzal pillanatok alatt szégyenpadra ülteti az alibiből hadonászókat. Nem mondom, hogy minden egyes dal így élő hangszerekkel ugyanazt nyújtja; többször is úgy tűnik, valami egészen más váltotta fel a megszokott többrétűséget (például a Kis Kece esetében), és ezen annyira elgondolkodom, hogy nincs időm eldönteni, most akkor tetszik-e. Azt se tudom, ha valamit nagykoncertnek hívunk, akkor az vízválasztó-e – de ez mitől lett volna? Ugyanezen színvonalon tolják évek óta. Létezik, hogy még nem hallottad őket?

Direkt nem akartam a legtöbbet idézett számot beszúrni, de erről a videóról jön le leginkább, milyen volt a hangulat. Plusz funny ahogy a koncert és a dal kellős közepén megérkezik a zenekar és belecsap, a DJ-zés így észrevétlen átmegy élőzenébe.

Said szaval:


Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Éjfélkor Párizsban - kritika
Következő cikk Air France DJ-set pénteken a Rohamban

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .