Nyomon maradt
Sherlock Holmes él, a régi cinizmussal logikázik és tolja magába a cuccot – a BBC január első napján indította teljes pipaszélességben modernizált tévésorozatának második évadját, nálunk meg most kezd a szintén angol Ricsifiú által felpörgetett, korban maradt, de látványában azért az új évezreddel pacsizgató Sherlock-mozieresztés második nekimozdulása. Alighanem a gyártók, na meg Guy Ritchie is meglepődött, mennyire szerették a népek az első részt – viszont még a Baker Street is belezeng az üdvrivalgásba, ahogy az Árnyjáték több tud lenni, mint kötelességből levezényelt visszataps.
Madonna ex-ura láthatóan jól érzi magát a gigaköltségvetések birodalmában, s bár most is van egy-két extravagáns beállítás, illetve retinaromboló labor-trükközés, fenegyerek direktorunk Sherlock magabiztosságát kölcsönvéve dőlt hátra a székben, és mindenféle tétovaság nélkül vezényelte le az arrogáns mesterdetektív és körmönfont ősellenségének összecsapását. Moriarty professzor végül nem Brad Pitt lett, de a bestiálisan intelligens gazember Jared Harris alakításában is képes időnként ellopni a show-t az egyébként változatlanul szupermenő Robert Downey elől. Richard Harris fia biztosan nem olyan szép, mint Pitt, sőt csúnya, de a műfaj úgyse szépségverseny, hanem elmebajnokság, meg egy kicsit sakkpárbaj – ezekben meg kiválóan villogtatja a szemeit és mindent mást, ami egy világháború kirobbantásához szükséges. Ám persze most is jó sok watton üzemel Watson, elvégre Jude Law ügyes gyerek. A svéd tetovált lány meg cigányjósnőként kapkodja a fejét, mint új belépő.
Szóval egy büdös rossz szavunk sem lehet – az Árnyjáték atombiztos, korrekt menedék így év elején. Bár nincs meg benne az úgynevezett újdonság varázsa, ami két évvel ezelőtt kicsit még ámulatba is ejtett minket, kevesebb a poén is, de alapvetően mozi is, élmény is. A befejezésre pedig annyira felpörög, hogy szinte fájlalja az ember, hogy várni kell a következőre. Merthogy várjuk a következőt.
No Comment