Magyar film – Így is lehetne


kikoto-onlineKikötő-estek a Kultuccában – A Kikötő Online (www.kikotoonline.hu) internetes kulturális magazin Így is lehet/ne… címmel beszélgetés-sorozatot indít a budapesti Ráday Kultuccában, amelynek keretében, a művészet és kultúra helyét, rangját és lehetőségeit szeretnénk megvitatni Európában és a világban. A beszélgetések során a hazai kortárs irodalom, könyvkiadás, film, színház, képzőművészet, és a közgyűjtemények ügyét járnánk körül, azzal a szándékkal, hogy rosszkedvű beszélgetések helyett, pozitív példákat és alternatív utakat keressünk a magyar kultúra számára. Abban a reményben, hogy így is lehet…

2012. március 28.-án 18 órai kezdettel elsőként a filmről beszélgetünk a Filmesházban (Budapest, Ráday utca 31/K). Szó esik majd az új filmtörvényről, annak előnyeiről és hátrányairól, hogy milyen új finanszírozási formák lehetségesek és ezen belül milyen szerepe lehetne a mecenatúrának. Beszélünk még arról, hogy milyen lehetőségei vannak a dokumentumfilmnek, hogy van-e reális lehetőség egy magyarországi nemzetközi filmszemlére, és arról is, hogy miként és hogyan szerepelünk a nemzetközi fesztiválokon. Megvitatjuk a filmforgalmazás mai és holnapi formáit és az art-mozik túlélési lehetőségeit is.

Csatlakozz a Facebook-eseményhez itt>>

A beszélgetés résztvevői:

Groó Diana – filmrendező,
Kocsis Ágnes – filmrendező,
Kovács András Bálint – egyetemi tanár, ELTE Filmtudományi Tanszék,
Kovács Gábor – producer,
Szabó Szonja – filmrendező.

A beszélgetést Kárpáti György, filmkritikus vezeti.

Az elhangzott beszélgetések szerkesztett változatát a Kikötő Online Sziluett rovatában, Így is lehet/ne című cikksorozatunkban közöljük.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

(kikotoonline)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az éhezők viadala - kritika
Következő cikk Mindenki comebackkel

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .