A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
Oslo, augusztus (Oslo, August 31st) r.: Joachim Trier, sz.: Anders Danielsen Lie, Hans Olav Brenner, Ingrid Olava, 2011 norvég dráma, 95 p.
A mai az utolsó nap az idei Titanic fesztiválon, nem csalódtunk, aki teheti, még húzzon bele, minden helyszínen van mit nézni így szombaton is. Én búcsúzóul Joachim Trier filmjéről értekeznék nektek, kivált azért, mert a jövő héten amúgy is bekerül a hazai vérkeringésbe a Cirko jóvoltából. Nos, aki esetleg nem futott bele pár éve a Szerzők című filmbe, azoknak mondanám, hogy a rendező nem csak névrokona, hanem tényleg valami sokad-unokatestvére Lars von Triernek, ám ennek nem sok jelentősége van, stílusuk nem is hasonlít, viszont Joachim is baromi tehetséges. Ezt állapítottuk meg, amikor először megnéztük a Szerzőket, amely figyelemfelkeltő vágásokkal, montázsokkal, zenével és témával jelentkezet, két késő huszonéves írójelölt barátságáról, kapcsolataikról, életigenlésről és -tagadásról. Az Oslo, augusztus első perceiben egy impozáns többek által narrált és archívokkal (?) is dúsított montázst követően újra Anders Danielsen Lie színész kerül a kamera középpontjába, ám sokáig úgy tűnik, a témából már csak a fenti felsorolás utolsó tétele maradt meg. Anders kövekkel tömi a zsebét a tóparton, majd megkeresi a legnagyobbat, amit még mozdítani tud, magához öleli és úgy gyalogol bele a vízbe. Őszinte leszek, ezen a ponton akár még vígjátéknak is hihetném a filmet, mert az egész kompozíció inkább komikus, mint drámai. Ez speciel nem marad így a későbbiekben, de azért gyanús, hogy Joachim Triernek ezúttal nem sikerült olyan kivételesen megragadnia a mondanivaló tökét, mint ahogy a Szerzők esetében. Ami egyébként szintén Anders Danielsen Lie – karakterének – öngyilkossági kísérletével, annak következményeivel, a pszichiátriáról való „szabadulással” indított. A harmincas éveiben bóklászó férfi épp túl van egy – állítólag sikeres, bár az iménti képsorok nem erről tanúskodnak – drogrehabilitáción; és most teszi meg első bátortalan lépéseit az úgynevezett társadalomba való visszailleszkedésbe. Ennek megfelelően állásinterjúra megy, meglátogatja régi barátját és nővérével is igyekszik felvenni a kapcsolatot. Nyilván egyik találkozás sem úgy sül el, ahogy ideálisan kellene nekik, a vájtszeműekben pedig feléled a gyanú, hogy a rendező tutira látta Fliegauf Bence Dealerjét. Később ez – számomra legalábbis – nyilvánvalóvá is válik, ha érdekel, mikor, jelöld ki az alábbi sorokat: SPOILER! A zárkó képsorokban Anders halálos adag heroint ad be magának, ami hagyján, de a kamera ugyanolyan lassú tempóban közelít rá egy hosszú snittben a fekvő testre, ahogy Fliegauf eltávolodik attól a Dealerben. SPOILER VÉGE.
Joachim Trier arról próbál beszélni, hogy a harmincasok út- és önkeresése nem feltétlen civilizációs nyavalygás, #whitepeoplesproblem ahogy mrscottpilgrim szokta tagelni, hanem egy olyan korszak, amikor az emberek többsége kénytelen szembenézni azzal, mi lett belőle. Aztán ezzel vagy kiegyezik vagy nem. És ha nem, akkor talán köszöni szépen, de ezt az egész életnek nevezett felfordulást, úgy ahogy van, inkább nem kéri. Világos tehát, hogy Anders, ahogy végigjárja régi ismerőseit, akik vele ellentétben még csak rehabon sem voltak, egyre azt látja, hogy másnál sincs kolbászból a kerítés. Kérdés aztán, hogy ez jobbra vagy balra dönti el bizonytalan személyiségét.
Sokat lehet gondolkodni az Oslo, augusztus című filmen, anélkül hogy feltétlen egyet kellene értenünk a főhős, vagy akár a rendező tetteivel, motivációival, mint ahogy sokat lehetett gondolkodni általában a Titanicon bemutatott kivételes mozik döntő többségén is. Anélkül természetesen, hogy ez a másfél hét a fentebb leírtak ellenére esetleg rossz kedvű morálfilozofálásba csapott volna át, hiszen fesztiváloztunk. No hát, srácok, akkor jövőre…
Illetve ha már a film eredeti címe Oslo, August 31st, akkor hadd szúrjam be ezt a számot, ami eszembe jutott róla, The Cure: Last Day of Summer.
No Comment