Asszonyok kútja (La source des femmes / The Source) r.: Radu Mihăileanu, sz.: Leila Bekhti, Hafsia Herzi, Hiam Abbass, belga-olasz-francia vígjáték, 135 perc, 2011
Radu Mihăileanutól a nagyobb ívű, szinte már eposzi elbeszéléseket szoktuk meg; az Életvonatban egy komplett zsidó falu indul útnak és ad elő kacifántos road-movie-t, az Élj és boldogulj! pedig nem csak egy falasa gyerek utazását öleli fel, de egyúttal évtizedeket is annak életéből. Mindeközben persze jogfosztottságról, kiszolgáltatottságról, civilizált európai gondolkodással fel nem fogható emberi megaláztatottságról értekezik. A zseniális benne pedig az, hogy nem egy tüntető hevületével lenget zászlót és még kevésbé az érzelmekre összpontosító – s a logikát finoman partvonalon kívülre helyező – szónoklatot tart, hanem ijesztően higgadtan fogalmaz, és mesél, mesél, mesél, történeteket, amelyek a székhez szögezik az embert. Ezúttal furcsa módon nem egy grandiózus történetet dolgoz fel, hanem egy szűk közösség alig néhány napjára koncentrál. Illetve ha minden igaz, most először nem a zsidóság képezi számára a fókuszt, hanem egy muzulmán közösség, jóllehet nem túl jó színben tüntetve fel annak vallásos tagjait. Azt nem merném mondani, hogy maga a tematika is kevésbé volna napirenden, csak mert nem életeket veszélyeztető barbárságról szól, hanem – sarkítva – pusztán a női egyenjogúságról, mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Helyszínünk egy arab falu, nem épp a múlt században, de mégis távol az általunk definiált civilizációtól, olyan helyen, ahol annak rendje és módja szerint a nőket küldik el a patakhoz vízért, mert nem férfinek való feladat ám cipelni a kurva nagy vödröket. Ha vallási megfontolásból ez helyén is való, egészségügyileg hagy némi kívánni valót maga után, főleg, amikor állapotos asszonyok lába bicsaklik meg a kavicsos terepen, vetélnek el a balesetben, és egy „hoppá, bocsánat” nem sok, annyi sem hangzik el a férfiak szájából. E nem túl szívderítő apropó pedig kicsit groteszk módon félvicces folytatásba csap át: a nők szépen megegyeznek, hogy eddig és ne tovább, egyetlen férj sem kerülhet ezentúl közel a legszentebb szentséghez, ameddig nem találnak megoldást a tarthatatlan helyzetre. S mivel a csatornázás elvezetése a vályogkunyhóba nem lehetséges, a szex nélkül maradt férfiak egyre inkább elveszítik józan ítélőképességüket. Az Asszonyok kútja tehát inkább limonádésan kedves, legalábbis Mihăileanu korábbi munkáihoz képest, mintsem lángoló szabadság-kiáltás és asztalra csapás. Illetve azt is említsük meg, hogy az egész alapötlet az ókori Arisztophanész-drámából indul ki, konkrétan Lüszisztráté történetéből, ő volt ugyanis, aki említett szexmentességet meghirdette a háborúzó férfiakkal szemben. Vagyis eléggé olyan az egész, mintha Mihăileanu kicsit muszájból, kelletlenül rakott volna össze egy tévéfilmet. Sok beszéd, kevés cselekmény, franciásan szerelmes mosolyok és igazi dráma híján katarzis helyett is csak halk pukkanás.
http://www.youtube.com/watch?v=JkmQggJccs0