Prometheus (Prometheus) r.: Ridley Scott, sz.: Michael Fassbender, Noomi Rapace, Charlize Theron, Guy Pearce, Patrick Wilson, amerikai sci-fi, 126 perc, 2012
Promotheus
Miután a marketingcsapat még a Ridley baseballsapkájából kilógó címke vonalkódját is kitwittelte, és a rengeteg kiszivárogtatott vírusvideót követően már csak védőruházatban mertem a gép elé ülni, az a bizonyos léc végérvényesen átugorhatatlan magasságba került.
A megvezetett Alien-rajongók egymást győzködték, előzmény-folytatás-különálló mozi lesz a készülő sci-fi. Az alkotók nyilatkozatai pedig még ennél is félrevezetőbbnek bizonyultak, tulajdonképpen a premier hetében sem akartak színt vallani a valós szándékról. Tény, a franchise utolsó két darabja (az AVP 1.-2.) a sorozat szempontjából erős savlekötőként bír, másfelől a műfaj egyik alapkövét lehelyező Ridley sem szívesen kockáztatta saját szobrának ledöntését.
A Prometheus történetét a trailerek bőven elmeséltek, a sztori csontváza alapjában véve nem sokkal több, mint a megannyiszor látott: egy kutatóexpedíció röppen a galaxis másik szegletébe, csakhogy választ kapjanak a földi lét eredetére. Persze a leghamarabb mindig saját halandóságunk derül ki.
Gyorsan leszögezem, nem egy klasszikus születésénél asszisztálunk, jóllehet a rendező úr legjobb munkája hosszú esztendők óta. Dicséretes a szándék, miként a film a nagy kőfejet kézbevéve, megpróbált hamleti kérdéseken rágódni: Isten, hit, honnan és hogyan? A szkafander mögé préselt filozofálgatást azonban gyakran devalválják az unalomig ismert klisé szereplők nyavalygásai, blődli beszólása, s azért óceánnyi mélységre, napokig csámcsognivalóra nem leltem benne. A szaporodó kérdések számát inkább a kifelejtett építőkockák okozzák. A cselekmény sem éppen egy ördöglakat. A színészek maguk jóval érdekesebbek, mint megírt karaktereik, Michael Fassbender androidja vitán felül a legemberibb alakítás.
A nyugdíjas mester törvényszerűen bőven ollózott saját kincstárából, az sem véletlen ha Noomi Rapacae arca helyett olykor bevillan Sigourney Weaver. A klasszikus zenére űrhajón tüsténkedő Davidet (Michael Fassbender) meg Kubrick szelleme lengi körül.
A számtalan ide-odakacsintást, a kapcsolódási pontokat összegyűjtve (pl. Weyland személye, s főleg a zárókép) azért meggyőződésem, ez mégiscsak sequelnek készült. Noha kópián, mezei kétdimenzióban láttam, a kifogástalan vizuális tálalás, vastagon aláhúzza a megtekintésre érdemes részt.
A PR-kampány által hosszan tartó feszültségkeltő dobpergést hibáztatom, amiért most ölre megy a fanyalgók és ajnározók tábora. Teljes mértékben felesleges, hiszen csak egy van ami biztos: A mozi előbb volt, mint az a tojás!
No Comment