Batman kiskáté

Megpróbáljuk a lehetetlent, pár szócikkben összefoglalni, amit tudni kell a Batman-filmekről.

Az milyen már, hogy denevérnek öltözik a csávó, azt’ repked, de gáz.

Fú, gyerek, messziről kell kezdenünk… Igen, valóban 1939-ben alapvetően a fiatal, nem feltétlen gyerek korosztály számára kezdték el nyomni az új képregényhőst, akit amúgy többek között Zorró figurájából nyúltak. De a képregények, azok szuperhőseik a következő évtizedekben kiérdemelték a komolyabb megítélést, ma már semmivel sem nevetségesebbek, mint Darth Vader vagy Indiana Jones. Ettől függetlenül a barátnőd ezt sose fogja megérteni, de a világ így kerek.

Bőregér

Paff, a második pofon. Nem használjuk ezt a szót, értem? A sportújságírás mint a magyar nyelv Osama bin Ladenje szoktatott rá, hogy akkor is szinonimát keress, amikor csak ilyen modoros szarok lehetnek alternatívák, de ez nem mentség, a bőregér ráadásul minősített eset, nem vicceskedünk vele, mert nem vicces, hanem ciki.

Szóval Tim Burton csinált először Batman-filmet?

Nem. A Columbia már a második világháború idején elkészített egy 15 epizódból álló Batman sorozatot, amelyben egy őrült japán tudós, Dr. Daka igyekszik zombivá szedálni az emberiséget. Az antagonista figurája nem véletlen, az épp háborúban álló amerikaiak akkor még nem ették nagy kanállal a píszít, ma simán rasszistának hívnánk az 1943-ban bemutatott sorozatot. Batmant Lewis Wilson, Robint Douglas Croft játszotta. Ezt a sorozatot szedték elő jó húsz évvel később és vetítették újra a mozikban, a kicsit megvariált An Evening with Batman and Robin címmel. Aki nagyon keres, talán be tudja szerezni, videón már a ’80-as években megjelent (alaposan megkurtítva épp a „sárgázás” miatt), de 2005-ben DVD-n is kijött immár a teljes épen maradt anyag. Ennek sikere győzte meg a filmipart, hogy érdemes előszedni a figurákat, így Adam West és Burt Ward főszereplésével új Batman (és Robin) széria kezdődött, immár a televízióban. 1966-tól így három évadon át heti kétszer ment a futkosás. Ebből aztán kinőtt a Batman – The Movie is, és  tulajdonképpen ez nevezhető az első egész estés mozifilmnek. A West nevével összeforrt sorozat meglehetősen infantilis interpretáció volt, nem csak mai szemmel, de talán a ’40-es évek képregényeinek hangulatához képest is. Jobb híján viszont az emberek két pofára zabálták, ami visszahatott a füzetek népszerűségére is; így aztán ekkortájt a képregények is elkezdtek hasonulni a tévében látottakhoz. Szóval nehéz megítélni, hogy akkor most ezek jó idők voltak-e vagy sem. A modoros színjátszás, a matiné-hangulat, az irritáló Joker és megjelenő „BANG!” feliratok eléggé behatárolják az élvezeti értékét.

Miben első akkor Tim Burton ’89-es Batmanje?

Végül is semmiben, legfeljebb hogy ez volt az első komolyan vehető blockbuster. Nem kell mindig elsőnek lenni, nem is lehet ezt a kifejezést a kultúra tekintetében túl gyakran használni, hiszen mindennek van valami előzménye, de mindenki hozzá is teszi a magáét a korábbiakhoz. Mindegy, ne menjünk bele. Elég az hozzá, hogy ’89-ben sztárparádé, nagyköltségvetés és világsiker jellemezte a Batmant. Addigra (és azóta is) animációs sorozat tévéképernyőre készült annyi, mint a baj, de a mi korosztályunknak minden bizonnyal ez jelenti „A” Denevérember-mozit.

Miért utálja mindenki Joel Schumachert?

Az öreg rengeteg baromi jó filmet csinált már, Batman előtt (pl. az Összeomlás) és azóta is (A fülke). De speciel ezzel a témából nem tudott jót kihozni. Valójában pont olyan, mint aki nem értette meg, hogy ezt illik komolyan kezelni és a hatvanas évekhez hasonló színes-szagos bohóckodást rendezett mindkét (Batman és Robin, Mindörökké Batman) alkalommal, igyekezvén minél több figurát és sztárt belepréselni. De hiába adta egymásnak a kilincset Arnold Schwarzenegger, Jim Carrey, Uma Thurman, Nicole Kidman, a címszerepben pedig egyszer a még bőven puffadás előtt álló Val Kilmer, illetve a ma-már-én-se-tudom-hogy-keveredtem-bele George Clooney, az egész egy bőrruhán átütő mellbimbókkal súlyosbított zajos bazári mutatvány, gyerekeknek. Poénból érdemes újranézni, végül is az Adam West-féle Batmannél nem rosszabb.

Ki a jobb Joker, Jack Nicholson vagy Heath Ledger?

Nicholson egy kibaszott zseni. A kénytelen-kelletlen vigyorgó, ugyanakkor bomlott elméjű gonosz karakternek az ő előadásában domborodott ki leginkább a „humoros” oldala, vagyis hogy a bohós-álca valóban funkciót is kapjon. ’89-ben elég ijesztőnek tűnt ez a kettősség, legalább is egy fiatal közönségnek szánt képregényfilmben, még ha ma a legyeket sem tudnánk elijeszteni vele. Heath Ledger alakításának halhatatlanná válásában kétségtelenül közrejátszott a színész halála is. Legalább is izgalmas volna tudni, ha elmarad ez a sajnálatos hype, amit a valóság és a film szomorú összejátszása indukált, akkor is ennyire oda lennének-e érte a rajongók. Sose tudjuk meg. Ledger Jokere egyébként betegebb, ijesztőbb, karcosabb, máshol vannak a hangsúlyok. Gyönyörűen példázza ugyanakkor, hogy az egyes képregény-univerzumok milyen sokszínűek lehetnek; nincs egy konkrét kanonizált eredettörténet vagy épp karakterrajz, a különböző (rajzoló, író, rendező, színész stb.) alkotók ki is találtak néha új dolgokat, illetve mixeltek is mindabból, amit a huszadik század már számukra összehordott. Ha ezt vesszük, a képregényhősökön keresztül lehet még a legközelebbi definíciót megfogalmazni a posztmodernre :-O

Ki a jobb Batman, Michael Keaton vagy Christian Bale?

Ízlés dolga. Mint írtam, a Keaton féle Batman-film számunkra alapélmény volt, mi leginkább ahhoz képest határozzuk meg Nolan trilógiájának mibenlétét, persze a képregényeken kívül, amelyek közül kinek mennyit sikerült beszereznie a gyerekkor óta. Michael Keaton esetében Bruce Wayne igazán érdekes, ő ugyanis egy szórakozott, bohókás, de magának való milliomos, ezzel pedig az éjszakai igazságosztó karakterével való összevetésénél még erősebb a kontraszt. Meglehet inkább képregényesen az. Vagyis ha Nolan a sokat emlegetett realizmusra gyúrt (amely szót persze adott keretek között érdemes csak értelmezni), akkor Christian Bale már nem alakíthatott egy hülyegyereket, mert legalább elviekben el kellett hogy higgyük, ő Batman. No nem is illett volna ebbe a depresszív, zaklatott világba.

Akkor most ezzel vége az egésznek?

Először is nem fogunk spoilerezni. Nolan korszakának vége, ettől függetlenül a Batmant, mint akármelyik másik szuperhőst (pár hete épp a Pókembert) akármikor újra lehet kezdeni / folytatni / átértelmezni / pink ruhába öltöztetni és úgy vinni tovább mondjuk egy Garfield-Batman crossoverben. Per pillanat fogalmunk sincs, mi fog következni, de pár évig most csönd lesz.

Hozzászólások

hozzászólás