Augusztus legérdekesebb lemezmegjelenései


Ariel-Pink

Ariel-Pink

2012. augusztus 1.

Domo Genesis – No Idols

Az Odd Future Wolf Gang Kill Them All nevű hip-hop kollektívából eddig három előadónak, illetve formációnak sikerült igazán kiemelkedőt alkotni, olyat, ami miatt megjegyezzük a nevüket, és nem csak annyival intézzük el, hogy „az egyik Odd Future-ös előadó”. Ez a három pedig a „főnök”, Tyler The Creator, a már tavaly is nagyot, de idén még nagyobbat durranó, RnB-t és soult játszó Frank Ocean, és a több, mint ígéretes duó, a MellowHype. Megpróbálkozott már ezzel a feladattal idén a The Internet nevű duó is, és bár nem rosszak, maradnak a „meg a többiek” felsorolásban. Most Domo Genesis van soron, aki csapatban már produkált fasza dolgokat, most remélhetőleg egyedül is fog.

2012. augusztus 3.

Otto von Schirach – Supermeng

Az őrült fellépéseiről is ismert német (és kubai) származású, de egyébként Miamiban született DJ producer egyike azon keveseknek, akik IDM (inteligence dance music) előadóként még most is érdekesek, sőt, egyike a legizgalmasabb elektronikus előadóknak. Olyannyira, hogy az olyan elhasznált, elkoptatott műfajokat is érdekessé tud tenni, mint a dubstep. Járt már Magyarországon, és reméljük országos cimborája, Pándi Balázs révén fog is még (akinek egyébként ma van a születésnapja, és innen is boldogat neki!). Addig is itt a Supermeng, meg az első, Ottohoz kiválóan illő szuperőrült videoklip hozzá.

2012. augusztus 14.

MNDR – Feed Me Diamonds 

Mark Ronson egyike a legjobb zenei producereknek manapság, számtalan dolgot köszönhetünk neki, kezdve Lily Allentől egészen Amy Winehouse-ig, de Adele-t is ő indította el a pályán. Idén pedig Rufus Wainwright új lemeze mellett egy másik klassz projektben van benne a keze, még ha csak közvetve is. MNDR-re ugyanis főleg neki köszönhetően figyeltek fel az emberek, amikor is két éve saját projektjének, a Mark Ronson & The Business Intl. lemezének legjobb dalához, és egyben legnagyobb slágeréhez kérte fel közreműködőként, és a Bang Bang Bang-nek hála egy új, érdekes előadót ismerhetett meg a szélesebb közönség is. És most elérkezett az idő a bemutatkozó lemezhez is, amit kíváncsian várok.

otto_von_schirach

2012. augusztus 20.

Four Tet – Pink 

Kieran Hebden, ismertebb nevén Four Tet az elektronikus zenei élet egyik prominens alakja. Legutóbb két éve jelent meg lemeze, akkor az viszonylag szerény visszhangot váltott ki, főleg azért, mert hasonló stílusban akkor kanadai pályatársa, Daniel Victor Snaith (Caribou, ex-Manitoba) igazi csúcslemezének, a Swimnek az árnyékában elhalványult. Bár nem volt annyira erős az az anyag, kicsit talán mostohán bántak vele, voltak rajta kifejezetten erős darabok, mint mondjuk a Angel Echoes. Ezúttal azonban nincs vetélytárs, így remélhetőleg helyén fogják kezelni, sőt, van annyira jó ő, hogy talán egy Swim féle mestermunkát is képes összedobni.

2012. augusztus 21.

Ariel Pink’s Haunted Graffiti – Mature Themes 

Ariel Pink egyike korunk legérdekesebb zenei jelenségeinek. A lo-fi szcéna egyik kiemelkedő alakja volt, számtalan, rossz hangminőségű, teljes egészében saját maga által felvett anyagot adott ki, egészen addig, míg meg nem alakult zenekara, az Ariel Pink’s Haunted Graffiti, és a lemezekről kikopott idővel a felesleges zaj. Folyamatos fejlődést mutatott pályája, míg el nem érte az eddig csúcsot, ami a 2010-es Before Today volt. Ez nem csak szimplán másolta, vagy megidézte a ’80-as éveket, hanem konkrétan olyan volt, mintha a ’80-as években készült volna, és igazi, kiforrott, végiggondolt, egységes mestermű volt. Mindezt egy olyan embertől, aki hírhedt koncertjeiről, ahol csak a számok felét játssza, vagy éppen nem énekel egy-egy dalt, és női ruhában lép fel Amerika egyik legnézettebb talkshowjában. Szóval meglepően érett munka volt egy amúgy kiszámíthatatlan, kaotikus fickótól. Persze mindent lehet überelni, és klassz is lenne, ha megtenné ezt, de ha a Before Today szintjét sikerül is súrolni, maximálisan elégedett leszek.

Bloc Party – Four

Az egyik legnépszerűbb brit dancepunk banda, a Bloc Party négy év után jelenteti meg negyedik lemezét „Négy”, azaz Four címmel. A legutóbbi lemez óta eltelt időben a frontember, Kele Okereke kámingáutolt, és kiadott egy vegyes, de azért többnyire pozitív megítélésű szólólemezt, most viszont újra visszatért a bandába. Az első, fantasztikus kislemez pedig arról árulkodik, hogy jobb formában van a banda, mint valaha, ugyanis az Octopus talán a srácok eddigi legjobb száma, és az év egyik legérdekesebb lemezét ígéri, remélhetőleg a Bloc Party be is váltja a lemezen azt az ígéretet, amit a kislemez tett.

bloc_party_announce_new_sin

Yeasayer – Fragrant World

Brooklyn ontja magából a jobbnál jobb zenekarokat, formációkat, már-már felsorolni is nehéz, hány fasza banda indult el az elmúlt években a városrészből, az egyike ezeknek a Yeasayer, ami kísérletezgető, experimentális popjával hamar a kritikusok kedvence lett. Két évvel ezelőtti, második lemeze pedig egyike volt az év legjobb albumainak. Így kíváncsian várom, mit kapunk ezúttal, az Odd Blood pszichedelikus, okos, ötletes, és közben olykor slágeres popja ugyanis kifejezetten magasra tette a lécet. Kérdés, hogy ez az új korong meg tudja-e majd ugrani, vagy akár beérni az előzőt.

2012. augusztus 28.

Swans – The Seer 

A nyolcvanas évek eleje óta működő amerikai post-punk banda, a multiinstrumentalista Michael Gira által vezetett Swans már 1997-ben feloszlott, és 13 évig szünetelt, hogy aztán újult erővel, és friss ötletekkel alakuljon újra két éve. Érkezett is rögtön a visszatérő lemez, ami azt bizonyította, hogy a banda fölött még mindig nem járt el teljesen az idő, és rengeteg szufla van még benne. Így két év után nagyon remélem, hogy ezt a legújabb lemezzel is igazolni fogják.

Wild Nothing – Nocturne

2010 egyik nagy újdonsága volt Jack Tatum dream pop projektje, a Wild Nothing, hála annak, hogy a Pitchfork felfedezte, és valósággal felkarolta, többek közt az év 50 legjobb lemezét bemutató listáján is szerepeltette. Azóta Tatum formációja bejárta majdnem az összes nagy és kevésbé nagy fesztivált headlinerként, most pedig érkezik a második lemez is. Remélem, a banda tudja tartani az első album színvonalát, sőt,  fejlődött is zeneileg, de ez majd kiderül a hónap végén.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Háromszor fizetünk majd a Hobbitért!
Következő cikk Sziget 2012 - koncertajánló

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .