Terápia, rendező: Gigor Attila, Enyedi Ildikó, főszereplők: Mácsai Pál, Marozsán Erika, Csákányi Eszter, Nagy Ervin, magyar filmsorozat, 2012
Izraeli fejlesztésű, többek között Gabriel Byrne-nal súlyosbított, okkal ünnepelt amerikai verziót is megélt licenc-széria indul egy hónap múlva az HBO-n. A nagyon várt, presztizs-vállalkozásnak szánt Terápia első öt részét megnézhettük a héten – és örömmel jelentjük, hogy van miért számolni a napokat.
forrás: www.hbo.hu
És akkor ez olyan, mint az X-faktor?-kérdezte tőlem valaki, s ezzel nyilván arra gondolt, hogy létezik-e olyan forgatási és tartalmi kódex, amiben leírva vagyon, hogy a magyaroknak akár az apróbb részletekre kimenően mihez kell tartani magukat az előkészítési és forgatási folyamatok során. Van, persze, hogy van: elvégre a licenc ilyen játék. Viszont a Terápia a legjobb példa arra, hogy határozott sorvezetővel is megtartható és honosítható az úgynevezett művészi érték. Sőt, igazából a fő truvájt hülyék lettek volna nem levédeni: elvégre a rendhagyó struktúra biztosítja a vállalkozás legitimizálását. Konkrétan arra gondolok, hogy a napi sorozat műfaja lett itt szépen megmagyarázva, illetve újraértelmezve: egy pszichológus hétfőtől péntekig fogadja betegeit – nyolc héten át. Így van az egésznek egyfajta izgalmas ál-realitása, már ami a dramaturgiát illeti. Hétfőnként, keddenként, és így tovább, ugyanazokat a pácienseket láthatjuk, ugyanazokon a napokon. Ami izgalmas feszültséget ad, hiszen 168 órát kell várnunk, míg az adott sztori folytatódhat. Elvileg, teszem hozzá gyorsan – hiszen azért itt is van trükk, a péntek ugyanis magáé a dokié, ilyenkor ő megy agyturkászhoz, ami a személyes titkok felfedése mellett kiváló alkalom arra is, hogy megtudjuk végre, mit gondol (szak)emberként a betegeiről.
Az HBO jól érezte, hogy a drámai sorsokkal terhelt szobabelsők fajsúlyos művészeket kívánnak: Enyedi Ildikó és Gigor Attila viszik a rendezést, a nagyrészt átvett sztorikat Tasnádi István vezérletével magyarosították a szó üdvözlendő értelmében, Mácsai Pál pedig látatlanban is telitalálatnak tűnt Dr. Dargay András szerepére. Az első öt nap eseményeit látva, csak annyit módosítanék ezen, hogy a kiváló színész nem csak a kanapét, de saját magát is érdeklődve figyeli. Nehéz ügy ez, kétség sem férhet hozzá, elvégre tényleg két ember beszélget, aztán slussz. Viszont ahogy telik a hét, úgy lesz Mácsai is izgalmasabb, kevéssé teátrális. Mert igen, úgy is lehet színpadiasnak lenni, hogy a színész csak néz, esetleg bekérdez, finoman reagál – mert ugye pszichológusnál pont az van, hogy ő is játszik: pártatlanságot. Higgadtságot. Szakmai szempontok mentén.
Mácsai érzi, sejti, takarékoskodni kéne, nem kell egyetlen reakcióból felépíteni a karaktert, van rá sokszor szűk félórája. Az első hétfőn még nem nagyon tudja, most akkor mi van, s egy kicsit kijön belőle a színházigazgató: Marozsán Erikának szinte odaint, hogy kedvesem, jó lesz ez, csak kicsit finomabban; kedden Nagy Ervinnel összemérik artisztikus erejüket, hogy akkor kispofám, most ki is a jobb színész, szedd már össze magad – ezt se rossz nézni, igaz, néha lepattan kettősükről az ügyesen megírt párbeszéd. De aztán eljön a szerda. És beflegmázik az ajtón a bőven húszas évei alatt járó Sztarenki Dóra. Tapasztalat nélkül játszik, ami ebben az esetben a legszebb, ami történhet: semmi budai drámatagozatos szögletesség, modoros szövegmondás. Társalgás helyett beszól, s olyan indulat jön belőle, mintha tényleg az utcáról sétált volna a díszletlakásig. Mácsai érezhetően meghökken, aztán kinyílik, s együtt hozzák össze azt, amit megrendítő összjátéknak szokás becézgetni.
forrás: www.hbo.hu
Csütörtök, Szamosi Zsófi és Nagy Zsolt. Házaspár válságban, érzékeny és hatásos pillanatokkal, az epizód végén ütős, de azért kicsit kimódolt fordulattal – csak hogy kellőképpen rá legyünk vezetve a pénteki hétfináléra. Amikor is Csákányi Eszter akasztja a hóhért, itt kicsit megint visszatérünk a „nagy színészek egymás közt” csapdahelyzethez, de nem annyira vészes, hogy ne érezzük úgy: ülnénk még itt pár órát. Mondom ezt úgy, hogy nagyjából ismerem az amerikai sorozatot, s nagy meglepetések nyilván nem lesznek az esetek fordulatait tekintve – bár, mint azt ismeretes, a Nagy Ervin-féle történet a társadalmi sajátosságok miatt komolyabb változtatásokon ment át, viszont gyanítom, a konklúzió hasonul majd az eredetihez. Mint ahogy végre abban is beértük a fősodort, hogy valami világszinten működő képernyős dolgot nem rontottunk vagy nem korcsosítottunk el a “vidékre jó lesz” mentalitásba kapaszkodva. S ez, bárhogy is óvatoskodunk, mindenképpen tévétörténeti tettnek minősülhet. Október 22-én meg lehet bizonyosodni e szimbolikus erejű Terápia kezdetéről az első rendelési napon, kódolatlanul.
No Comment