Az Affleck-akció


Az Argo-akció (Argo)  rendező: Ben Affleck, főszereplők: Bryan Cranston, Ben Affleck, John Goodman, Alan Arkin,  amerikai thriller, 120 perc, 2012

Vajon egyszer eljutunk oda, hogy a TEK is segítségét kéri a magyar filmeseknek? Fogalmunk sincs. Azt viszont tudjuk, hogy Az Argo-akció 2012 igazi nagy durranása.

Vannak filmek, amelyekről nem kell feltétlenül a megoldást küldeni. Ilyenek a legjobb amerikai kikapcsoló cuccok, általában és jó esetben. Nincs kódolt megfejtés, nincs kulcs a látványhoz, dramaturgiához, nem kell okoskodni, hogy mit akar üzenni a művész. Elmondja ő szívesen – ott van minden színesen, retrósan, önironikusan és különösebb mesterséges adalékok nélkül. A színészek eljátsszák, az operatőr lekamerázza, a rendező megrendezi, aztán megy minden magától. Ilyen Ben Affleck harmadik direktori bravúrja is: elindul az elején és befejeződik a végén. Közben minden nagyon Amerika: nem ismert történetből bontakozik ki a magával sodró, a nézőt bizonyosan zsebre vágó szabadítási hőstörténet – főszerepben a NAGY NEMZETI ÖSSZETARTÁS ÉS TALÁLÉKONYSÁG. Ilyen az, amikor Hollywood lesmárolja Hollywoodot, mégse úszik a vászon a tömény nyáltengerben.

Titkosították anno, ám persze közben ők is tudták, egyszer ezt a sztorit közre kell adni: elvégre arra született, hogy film legyen belőle. És ha már, akkor rendezze egy olyan férfi, aki – hú, de jó ezt leírni – rendezőként nem tud hibázni. Tudatosan tolja előre az iráni kalandot, mondhatni, szinte süvít a szakértelem, de nincs akadémikus kivagyiság. Istenem, végre egy arc, aki úgy csinál a mának álomgyári filmet, ahogy régebben tették volna a nagyok. A jelenetek addig tartanak, ameddig kellenek, a karaktereket három csodás mondatban fel lehet vázolni, a feszültség mégis összetetté öltözteti őket – te meg ülsz a moziszékben és azt teszed, ami a dolgod: remekül érzed magad.

Ritkán érzek ilyet, de talán a legszebb az egészben, hogy már az első félórában is biztos voltam benne: nem csak élvezem Az Argo-akciót, de bárhogy is alakul a finálé, ezt én még egyszer, minimum egyszer, látni akarom. És most nem mihez képest, hanem egyébként is: az ilyen mozik arra születtek, hogy szeressük őket. Oscar-díj? Lehet. De ha nem, akkor sincs semmi – a lényegi munkát már a stáb úgyis elvégezte. És külön köszi, hogy egyszer sem éreztem magam úgy, mintha túsza lennék az álomgyári szemfényvesztőknek. Szórakoztattak anyám, és jól esett nagyon.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tragic Boys
Következő cikk Jó utat Jockey!

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..