El a kezekkel a hobbitkától!
A hobbit: Váratlan Utazás – Bár még szerencsére messze van attól, hogy lucasi mélységekbe vetődjön, azért Peter Jackson is szépen belefordult saját nagyszerűségébe. 
Ahhoz képest, hogy egy ideig nem is neki készítették elő a rendezői széket – vagy inkább ő nem akart beleülni –, Új-Zéland hollywoodi elánnal vezénylő középföldi tábornoka eléggé összeszedte magát, már ami az önbizalmat illeti. Mióta utoljára lepacsizott a hobbitokkal, Jackson rájöhetett, hogy igazából ő nem egy Tolkien-rajongó, hanem Tolkien maga, innen nézve pedig teljesen logikus, hogy Zsákosék is hozzá tartoznak, az egész pereputtyal együtt. Így hát tulajdonképpen még hálásak is lehetünk, hogy bámulhatjuk az ő kis lencsibabóját – aki pedig azt mondja, hogy ácsi, azért lehetne egy kicsit szerényebben, vagy ha úgy tetszik, a nagyközönség felé nyitottabban… Nos, annak tökéletesen igaza van.
De minek? A hobbit első részét, meg a másik kettőt is rettentő sokan megnézik majd, így hát nyugodtan lehet bármit csinálni. Például a regényhez híven, de a film gördülékenységét nézve igencsak kártékonyan egyenként bemutatni a Bilbóhoz beeső törpöket, hogy aztán egy szép nagy asztalnál csapjanak végtelennek tűnő lakomát – és az a poén, hogy még így se tudjuk megjegyezni feltétlenül az apró harcosok arcát, a nevükről már nem is beszélve. Nehéz innen nyerni, mivel ez a kis kedves időhúzás jó sokáig eltart, ám Jackson azért eszénél van, vagy ki tudja: lehet, hogy nem tud eléggé megőrülni ahhoz, hogy aztán a menetelés kezdetével ne induljon be szépen lassan (naaaaagyon lassan) a buli: ameddigre megérkezik Gollam, már semmi bajunk sincs, sorjáznak szépen a förmedvény lények és a bombasztikus akciók, sőt, a fene tudja, talán még az értelme is megmutatkozik ennek az egésznek. Vagy lehet, hogy ezt is csak beképzeljük magunkat.
Egyébként Martin Freeman kontinensnyivel jobb hobbit, mint a könnyes szemű Elijah Frodó volt anno – a többiek hozzák, ami hozniuk kell, és nem is görnyednek össze a mázsás maszkok alatt. Ami pedig Jackson legújabb agylövését, a megduplázott számú képkockával operáló HFR 3D-t illeti: hát, azt gyanítom, ez nem lesz egy gyönyörű barátság kezdete. Mintha valaki bekapcsolva hagyta volna az előre tekerés gombot: a figurák kapkodnak, a textúra meg kábé olyan, mintha Vágási Feri törpnek öltözött volna Gazdagréten, hogy elugorjon megkeresni a helyi nyugdíjasok évgyűrűit. Ettől függetlenül persze szimpatikus kudarc a dolog, elvégre Jackson akart valami pluszt adni a pénzünkért. Legközelebb mindenesetre spórolhat nyugodtan, javasolnám, hogy inkább a vágószobában próbálja magát legyőzni – Gandalf kalapjára mondom, olyan hálás lennék, ha megúsznánk az egészet még két darab, kissé pörgősebb kétórában. De azt hiszem, túl élénk a fantasyám.
No Comment