2013 a punk film éve lesz


csordas punk kCsordás Dani barátom képregényblogjában számomra irányadó rajzot posztolt még a tavalyi év utolsójaként. Ebben a túlcicomázott A hobbit-film visszásságait emlegeti, nem egyedüliként. Sokmillió dolláros büdzsé, gigatrükkök, dupla képkockaszám – sok hűhó a semmiért. Dani Hollywood jelenét a rockzene hetvenes évekbeli állapotához hasonlítja, s levonja a következtetést: ami ezután jöhet, az a punk.

És kurvára igaza van.

Ezennel meghirdetem, hogy 2013 a punk-film éve. Filmezzen, aki akar, akkor is, ha nincs RED kamerája, akkor is, ha nincs pénze CGI-ra, mert sokkal fontosabb technikai felszereléseknél az ötlet. Az érzet. Ami a művészet egyik lényege. A 48 fps nem az. Őszintén remélem, hogy minél több kisköltségvetésű, szerény eszközökkel dolgozó, de ötletes, eredeti, szerethető filmeket fogunk látni, illetve én a magam részéről arra fogok törekedni, hogy ilyeneket készítsünk a Hetedik Sor Alkotói Csoport berkein belül. Vírusvideók, kézikamera, ütős geg, illetve nagyobb lélegzetvételű (kis)filmek esetében a kreativitásra alapozott munka. Úgyis csak erre van legtöbbünknek lehetősége.

Nem értek egyet egyébként azzal, hogy mindez már megvalósult a Dogma keretein belül. Szeretem a stílust, vagy legalább is elismerem és nagyra tartom a próbálkozását, de akarva-akaratlanul benne ragadt a művészi faszverésben. Nem lett volna muszáj neki, de így tett, elitista maradt, széles körben befogadhatatlan. Artfilmjeink eddig is voltak, ezután is lesznek és ez jól van így. Amiről én beszélek, az valami más.

Nem azt mondom, hogy mindenféle mobillal rögzített pixeles videókat akarok látni a vásznon, nem homályos képeket a tüntetésekről, ahol recsegve orbákolja valaki, hogy legyen ingyen a sör. A punk nem azt jelenti, hogy szar. Legyen a képi/hangi minőség továbbra is alapkövetelmény, de ne költsünk arra pénzt, ne fecséreljünk abba energiát, ami nem ad hozzá semmit az élményhez. Számomra továbbra is alapmű a Shop Stop, nincs filmes projekt, amit többre tartanék nála. És nagyon remélem, idén össze is hozunk valami hasonlót.

Isten áldja azt a ribanc királynőt!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Frankenweenie nem kel életre a magyar mozikban
Következő cikk Movie remix

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .