Gengszterosztag (Gangster Squad) amerikai krimi, 115 perc, 2012, rendező: Ruben Fleischer, szereplők: Josh Brolin, Ryan Gosling, Sean Penn, Emma Stone. kh: 16
Gengszter fent, gengszter lent
A Gengszterosztag azon kevés filmek közé tartozik, amiknek a trailere nem hazudik: egy nagy hatalmú, gonosz gengszter, egy csapat különc rendőr, egy gyönyörű, ám funkciótlan nő, sok szép régi autó, rengeteg akciójelenet, megannyi esztelen golyópazarlás.
Nem véletlenül bukott akkorát külföldön ez a film. A bemutató alapján mindenki arra gondolt, ez egy nagyon tökös mozi lesz, legalább olyan jó, mint a Fékezhetetlen, hiszen a főszerepbe ültetett rengeteg sztárból és a reneszánszát élő gengszterfilmből rosszat nem lehet kihozni. Talán mégis.
A film már az első öt percében felállítja a két fél jellemrajzát és a főkonfliktust: a valaha volt bokszoló Mickey Cohen (Sean Penn, aki mintha Mickey Rourke-ot tette volna meg példaképnek) épp megleckézteti egy szófogadatlan alkutyáját, olyan módon, amit utoljára a Fűrész x-edik részében láttam (ez a Jigsaw-őrülete később sem hagy alább). Majd a még mindig K ügynököt játszó Josh Brolin egymagában betör a gengszterfészekbe, hogy megmentsen egy ártatlan nőt a megbecstelenítéstől. Egy gátlástalan főgonosz és egy semmitől meg nem rettenő hős.
De a hősnek kellenek segítők, akikkel majd osztozhat a poszteren és a stáblistán, így a rendőrfőnök parancsára megszervezi a hat fős gengszterosztagot, hogy majd névtelenül felszámolhassák, kiírthassák Los Angelesből a mindenkit (értsd: bírókat, rendőröket egyaránt) markában tartó maffiát.
A történet eredetiségével kapcsolatban nincs kétségünk, ha egy gengszterfilmet valós események ihletnek, az 90%-ban Al Caponét és többek közt fiktív bűntetteit jelenti, amit a filmesek újra meg újra szívesen dolgoznak fel. De amit a Gengszterosztagban elmesélnek nekünk, azt már De Palma megtette 25 évvel ezelőtt az Aki legyőzte Al Caponétban. De attól még, hogy nem eredeti a történet, lehetett volna jó film. Ám sokszor mintha nem tudná eldönteni a rendező, Ruben Fleischer (Zombieland, 30 perc vagy annyi se), hogy most gengszterfilmet, vagy vígjátékot készít. A film egyharmadától mintha önmaga paródiája lenne, egyáltalán nem veszi komolyan magát – teszem hozzá, ez azért néha üdítő a sok kegyetlenkedés között, még ha elcsépelt is, az adott pillanatban hatásos.
Mégis, a legnagyobb hibája a filmnek a kidolgozatlan karakterek. Túl sok főbb hős van, akire hangsúlyt akarnak fektetni, de nem sikerül, mind elaprózódik. A főgonoszról semmit nem tudunk meg, csak hogy valaha bokszolt. De olyan egyhangúan aljas, hogy semmilyen érdeklődést nem vált ki a nézőből. Még a pozitív figurát alakító Brolinnak is csak a vakmerőségét ismerjük meg, a másik öt tagról szinte semmit. Gosling szép, sármos, laza, mint mindig. De ki a másik négy tag? Az aktákból röptében felolvasott információktól nem leszünk okosabbak, tetteikben is olyanok, mint a képregények szuperhősei: csak egy dologban jók, viszont abban nagyon. A szereplők közt lejátszódó dialógusok pedig legtöbbször fájóan együgyűek és hatásvadászok. A mindig bájos Emma Stone itt semmilyen szerepet nem kap, de hát ha gengszterfilm, akkor kötelező bele egy nő, aki lehetőleg tabu, viszont kedves a szemnek.
De! Mindezek ellenére jó szórakozás a Gengszterosztag. Ha valóban csak kikapcsolódni szeretnénk, nem vágyunk tarri magaslatokba, akkor erre mindenképp üljünk be. Az akciójelenetek – ha hiteltelenül és kiszámíthatóan is, de – pörgősek, látványosak, sok erős férfi, gyönyörű nő, korhű ruhák és helyszínek, jó zene. Az agyoncsépelt történet ellenére is izgulunk, félünk, sírunk, nevetünk, amikor a forgatókönyv megköveteli. A film végén a pár percig tartó retró- és moziélmény is megvan, de csak addig, míg kidobjuk a popcornos dobozt a szemétbe.
No Comment