Éjjel-nappal Los Angeles


Lopom a sztárom

Lopom a sztárom

Lopom a sztárom (The Bling Ring) amerikai dráma, 95 perc, 2013 (16) rendező: Sofia Coppola, főszereplők: Emma Watson, Katie Chang, Israel Broussard

Legutóbb ennek a M.I.A. nevű szórakoztatóipari zombinak Live Fast Die Young című méltán világhíres slágere láttán húztam össze a szemöldököm, hogy valami mintha nem stimmelne ebben a világban, pedig nagyjából a ’90-es évek óta vagyok úgy vele, mint Priscilla Presley a Ford Fairlane kalandjaiban, hogy engem már nem botránkoztat meg semmi. Hiszen tudjuk és max. megrántjuk a vállunkat, hogy az emberiség egy körének legnagyobb gondja, hogy nem vehet fel párducmintáshoz zebrát. Még jó, hogy ha Paris Hilton házát raboljuk ki éppen, akkor találunk annyi táskát, fuxot és koktélruhát, hogy a bolhapiacra is marad mit kivinni, ha már végképp nem tudjuk mikor hordani.

Sofia Coppola filmjének főhősei mégsem érdektelen nyikhajok, illetve azok, de érdemes rajtuk keresztül beszélni arról a társadalmi-kulturális közegről, ahonnan ilyen csírák burjánzanak. A Lopom a sztárom ennek meg is felel, épp csak arról nem vesz tudomást, hogy film esetében valami történetet azért hozzá szokás rendelni az ilyen szociológiai tényfeltáró riportokhoz. De ezek a rühes kölkök valójában csak hallgatják a szar zenéjüket, éjszakánként betörnek egy celeb villájába és sehogy nem lelünk mindebben valamilyen ívet, amely mentén a karakterek átkorzózhatnának frissen kastázott Dolce & Gabbana táskával a vállukon. (Apropó: az megvan, hogy nevezett két divattervezőt épp most akarják sittre küldeni adócsalásért?) Pedig a rendező nem szarik bele látványosan az egészbe, néha rögzített pontból felvett hosszú snittekkel dobja fel a film folyamát, máskor előreugrik a bírósági tárgyalásra, illetve eleve ez adja a keretét a forgatókönyvnek. De ami közben zajlik, az sajnos annyira erős, mint egy tornából felmentett Justin Bieber. Ez egyébként nagyjából a felénél lesz nyilvánvaló, addig teljesen helyénvalónak érzi a néző, hogy itt most bemutatjuk a közeget, a karaktereket, az eseményeket és így tovább. De aztán már mégiscsak úgy érezzük, hogy oké, ismerünk most már mindenkit, de mi a sztorid? Semmi, a vége felé kattan a bilincs, záródik a cella. Nem érdektelen, de inkább egy izmosabb riportnak jó, mint nagyjátékfilmnek. És ezen Emma Watson sem változtat semmit.

Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy lájkot!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk World War Z mémek
Következő cikk A lányok azokat a fiúkat szeretik, akik...

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..