Szarajevó gyermekei (Djeca) rendező: Aida Begić, főszereplők: Marija Pikić, Ismir Gagula, Bojan Navojec, Sanela Pepeljak, boszniai-német-francia-török filmdráma, 90 perc, 2012 (12)
Vannak a háborús filmek, a nem háborús filmek… és vannak a háború utáni filmek. Elgondolkodtatóak, sötétek, komorak, szorongóak, ugyanakkor magukban hordozzák a remény, az újrakezdés ígéretét. A kilencvenes években déli szomszédunk széthullott és a régi-új nemzetállamok évekig tartó véres harcokban küzdöttek a fennmaradásukért. Mi ebből nem sokat tapasztaltunk, leszámítva talán Barcs külterületének véletlen bombázását, majd a háború lezárását követően a családi fotóalbumokból kihagyhatatlan KFOR-os és SFOR-os katonai konvojokat. 1992. áprilisában Bosznia-Hercegovinában a bosnyák és horvát lakosság népszavazáson döntött a Jugoszláviától való elszakadásától. Válaszul a szerbek lakta részen kikiáltották a boszniai Szerb Köztársaságot. A boszniai szerb hadsereg körülzárta Szarajevót és megkezdődött a múlt századi történelem egyik leghosszabb, több mint 3 évig tartó ostroma, melynek során 12 ezer ember vesztette életét és 50 ezren sérültek meg. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés kimondta Bosznia-Hercegovina függetlenségét, ugyanakkor az ország majdnem felét elfoglaló Szerb Köztársaságot is elismerte. Az egykor fejlettnek számító régió – naná, itt volt a hadiipar – még mindig magán viseli a háború nyomait és csak nagyon lassan kezd talpra állni.
A szarajevói születésű Aida Begić Hó című munkájával már bebizonyította, hogy fogékony a témára. A Szarajevó gyermekei egy árván maradt testvérpár mindennapjait mutatja be. A munkába és a vallásba menekülő Rahima (Marija Pikić) konyhai kisegítőként dolgozik egy étteremben és megpróbál szerény, de normális életkörülményeket teremteni magának és nehezen kezelhető iskolás öccsének, Nedimnek (Ismir Gagula). Nedim és a már nem emlékszem milyen miniszter fia egy iskolába járnak. Az utóbbi zrikálja az előbbit, amire az elégtételt vesz. A kiváltó ok – mondanom sem kell – senkit nem érdekel, az erősebb kutya megcsinálja a gyengébbet alapon Rahima néhány napot kap az ügy rendezésére. Mit tudunk meg a filmből? A főnöknek mindig igaza van. A munkahelyen jobb, ha befogjuk a pofánkat, legalább öten állnak kint az ajtó előtt, hogy még olcsóbban elvégezzék a munkát helyettünk. Ha nyíltan felvállalod a vallásod, akkor a többiek csodabogárnak tartanak. Az ember sok mindenre képes a családjáért. Az árváknak szar. A kamaszok problémások. A gyámügyesek és a rendőrök gyakran minden ok nélkül köcsögök, a politikusok pedig mindig azok. Mit nem tudunk meg? Hogy az előbb leírtakat mennyiben befolyásolja, ha történetesen napjaink Szarajevójáról van szó. A cselekmény ugyanis – talán egyedül a muzulmán vonalat leszámítva – bármelyik volt szocialista országban játszódhatna. Különböző híradós bejátszásokban történik ugyan utalás a délszláv háborúra, az utcáról beszűrődő zajok is olyanok, mintha még mindig folynának a harcok és szegény Rahima minden lépését is egy „haditudósító” követi, de hiányzik az ok-okozat közötti összefüggés. Begić nem akart sokat markolni… mégis keveset fogott. Nem keres sem felelősöket, sem áldozatokat, nem tesz fel kérdéseket és nem ad válaszokat, nem világít rá a problémákra és nem kínál megoldást. Válság van, a szegény kapálózik, az ügyeskedő számolja a pénzt, a politika magasról tesz a kisember nyűgjére, majd pont az árvákkal fog közösen virrasztani. És nem csak Szarajevóban. Az emberek többségének fogalma sincs róla, hol van Bosznia, kár volt kihagyni ezt a ziccert. A történetben sokkal több van, egy kicsivel lehetett volna bátrabb is. A néha indokolatlanul hosszú vágatlan jelenetek miatt az egész vontatottá válik, a valós játékidőnél jóval hosszabbnak érezzük. A valóságábrázolás a színészi játéknak, a helyszíneknek és a komor színvilágnak köszönhetően már-már dokumentumfilm-szerűvé teszi az egészet. Amit kapunk, az egy cseppet sem átlagos európai mozi, amolyan balkáni (csonka)családregény.
Ha tetszett, kérlek nyomj egy like-ot, köszönöm!
){kind=link}
No Comment