Szerelem, örökség, portugál (La cage dorée) rendező: Ruben Alves, főszereplők: Rita Blanco, Joaquim de Almeida, Roland Giraud, Chantal Lauby, Barbara Cabrita, Lannick Gautry, José Maria Vieia Mendes, feliratos, portugál-francia vígjáték, 90 perc, 2013
Az Igazából szerelem óta tudjuk, hogy egy portugál bejárónő aranyat ér. És hogy mit keres egy portugál Franciaországban? Mindig is többet, mint otthon. A portugál amúgy sem egy otthonülő típus, elég ha csak Magellánra, Vasco da Gamara vagy éppen Bartolomeu Diasra (vagy ahogy az iskolában tanultuk, Diaz Bertalan) gondolunk. A 4 millió külföldön élő portugál közül a legtöbben a múlt század második felében hagyták el szülőhazájukat a munkanélküliség és Salazar diktatúrája elől menekülve. Bár a szomszédos Spanyolország látszólag kézenfekvő megoldásnak tűnt, a szintén nem túl demokratikus módszerekkel elnöklő Franco és a hasonló életkilátások miatt inkább a volt gyarmatok és a kevésbé távoli Franciaország felé vették az irányt. A gazdasági válság újabb – egymilliós – lökést adott a kivándorlásnak. Régebben a legrosszabban fizetett és legalacsonyabban képzett munkások voltak, a portugál egyet jelentett a takarítónővel és az építőipari segédmunkással. Ma már némileg változott a helyzet, de a tehetősebb francia családoknál még most is portugál a bejárónő.
Filmünk hősei még az első generációhoz tartoznak, José Riberio (Joaquim de Almeida) egy építési vállalkozó hűséges alkalmazottja immáron 32 éve, a felesége Maria (Rita Blanco) pedig egy puccos bérházban gondnok. Annak a félmilliós közösségnek a tagjai, akik ma Párizsban és környékén élnek. Egyikük sem tud soha senkinek nemet mondani és úgy tűnik az életük elválaszthatatlan és mindent felülíró részévé vált, hogy másokat szolgáljanak ki, másoknak hozzanak dicsőséget, termeljenek hasznot, spóroljanak meg időt és pénzt. A gyerekek már itt születtek, franciául beszélnek, iskolájuk és munkahelyük is francia, de szüleikhez hasonlóan megtűrt és megmosolygott másodrendű állampolgárok maradtak, ami megmagyarázza frusztrált szerelmi ügyetlenkedéseiket.
Egy nap szomorú hír érkezik az anyaországból, meghal José testvére, akivel évtizedek óta nem beszélt. Éppen ezért éri őket váratlanul, hogy a testvér időközben jelentős vagyon halmozott fel, melynek kizárólagos örököse José. Ennek azonban van egy igen komoly feltétele, haza kell menni és tovább kell vinni a testvér vállalkozását. Riberioék próbálják az utolsó pillanatig titokban tartani a dolgot, de nem is lennének portugálok, ha a „titok” idő előtt nem jutna el mindenki fülébe. A rokonok, barátok, ismerősök, munkaadók és szomszédok ekkor fogják csak fel igazán, hogy mit veszítenének a két „igenember” távozásával, így mindent bevetnek a marasztalásukra, miközben úgy kell tenniük, mint akik nem tudnak semmiről. Riberioék persze tudják, hogy ők is tudják és visszavágnak.
Ruben Alves maga is Franciaországban élő portugál, aki eddig főleg sorozatokban és rövidfilmekben szerepelt. Ez az első nagyjátékfilmje, melynek forgatókönyvéért és rendezéséért is felel, valamint egy kisebb szerepet, Miguelét is magára osztotta. Ruben eredetileg arról szeretett volna filmet forgatni, hogy mit gondolnak a franciák a portugálokról, de végül barátja és alkotótársa, Hugo Gelin javaslatára egy vicces és bájos történetben, nagyon jól eltalált karakterekkel mutatja be a portugál diaszpóra életét, akik saját elmondásuk szerint egy arany ketrecben élnek Franciaországban (innen az eredeti cím). A franciák többnek, a portugálok kevesebbnek érzik magukat annál, mint amik valójában, ráadásul a több évtizedes egymás mellett élés ellenére is tele vannak sztereotípiákkal és afféle csodabogárként tekintenek a másikra.
A film igyekszik ezt a viszonyt humorosan bemutatni, hogy az együtt sírunk, együtt nevetünkből inkább az utóbbi jusson a nézőnek. Joaquim de Almeida olyan könnyedséggel alakítja a melós szerepét, mintha nem évtizedek óta az Egyesült Államokban élne és – többek között – gazdag drogbárókat alakítana dollár százezrekért. A hazájában nagy népszerűségnek örvendő női főszereplő, Rita Blanco a játéka mellett további elismerést érdemel, mivel a forgatás előtt egy szót nem beszélt franciául. A végére természetesen megszületik a döntés, vígjátékról lévén szó, mindenki örül és ünnepel. Szerethető mozi, nagyszerű színészek, jó zene és csodás tájak. Ideális randimozi, legyen szó akár elsőről, akár sokadikról.
No Comment