Veríték, vér, könnyek


Pain & Gain, rendező: Michael Bay, főszereplők: Mark Wahlberg, Dwayne „The Rock” Johnson, Anthony Mackie, Ed Harris, Tony Shalhoub, amerikai akció-vígjáték, 129 perc, 2013 (18) 

Felejtsd el a testépítőkkel kapcsolatos előítéleteid. Az mind semmi. Michael Bay még ennél is messzebb megy. Igaz történet hollywoodi tálalásban.  

Ha egy megtörtént bűncselekmény-sorozatot nem a Crime and Investigation Network dolgoz fel, hanem Michael Bay, akkor ne ostorozzuk magunkat amiatt, hogy végig a három hülyének szurkolunk.  A film valósághoz való kötödése nagyjából a Transformers és a Pearl Harbor között van. Van, aki azért jár konditerembe, hogy az esze mellett jól is nézzen ki és van, aki azért, hogy legalább jól nézzen ki. Hőseinknek annyira ez utóbbi jutott, hogy ők ott is dolgoznak. Mindegyiküknek vannak anyagi problémái, éppen ezért lehet frusztráló az eltunyult, ám pénzes ügyfeleket hallgatni egész álló nap. Szinte magától jön az ötlet, hogy valamelyiküket kell megkopasztani. Ami ezután következik, az inkább bakiparádé, mintsem egy jól átgondolt akció. A tervezés- és szervezésbeli hiányosságok folyamatosan megbosszulják magukat és a rögtönzés sem az erősségük. Elindul egy öngerjesztő folyamat, a végkifejletig izgulhatunk és röhöghetünk, miközben emberek halnak meg.
Miami helyszínként sokadszorra bizonyít, a levegő nemcsak meleg és párás, hanem szinte érezzük, ahogy megtelik bűnnel.  Bay a jól bevett módszerekkel operál, panaszra egyáltalán nincs okunk. Látvány és pörgés ezerrel. A kérdés az, hogy egy önismereti tanfolyam és az elszántság elég-e a sikerhez. Az ötletbe vettet vakbuzgó hit még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ötlet jó. Az amerikai életforma paródiáját látjuk, a kisember agóniáját. Aki küzd és rúgkapál, de ezzel csak egyre lejjebb süllyed. Ha rá is jön időközben, hogy nincs joga ítélkezni más vagyona felett és ugyanígy nincs joga ezt a vagyont elvenni, már későn.
Számomra a film mondanivalója alapvetően az, hogy az amerikai álom nem jár alanyi jogon mindenkinek. A sikerért meg kell dolgozni és ezt a rapperből és pankrátorból lett színészek nagyon is jól tudják. Bay mint mindig, most is ösztönösen ráérzett, mi kell a népnek, lehet őt nem szeretni ezért, de ügyesen csinálja azt, amit és jól megél belőle. Na ez az igazi amerikai álom. A zene meg úgy jó, ahogy van.  Most búcsúzom, irány a konditerem.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ryan Gosling TOP 5
Következő cikk Byzantium - Vámpírok bája

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..