Byzantium – Vámpírok bája


Byzantium, rendező: Neil Jordan, főszereplők: Gemma Arterton, Saoirse Ronan, Daniel Mays, Caleb Landry Jones, Sam Riley, amerikai-angol-ír fantasy, 118 perc, 2012 (16)

Nyár vérszívók nélkül? Ugyan már!

Van valami közös a vámpírokban és a lottóötösben. Egyrészt eddig vámpírt és lottóötöst is csak filmen láttam, másrészt akár vámpír vagy, akár megnyerted a lottóötöst, mindkettőről jobb, ha mélyen hallgatsz. Clara (Gemma Arterton) és lánya, Eleanor (Saoirse Ronan) egyik napról a másikra élnek. Clara 200 év tapasztalatával dörgöli formás popsiját a férfiak öléhez, ez az egyetlen megélhetési forrásuk. Amikor forróvá válik a talaj a lábuk alatt, akkor odébbállnak. Ez gyakran megesik velük, mivel mindketten vámpírok. Nem csak az igazságszolgáltatás elől kell menekülniük, hanem saját fajtájuk férfitagjai elöl is, akik valamiért nem szívesen látnak maguk közt nőket. Életmódjukat tekintve Clara elsősorban a genyókat részesíti előnyben, míg Eelanor a magányos nyugdíjasok számára tart fent egy helyi tarifával hívható kék számot.

Jordan már bebizonyította, hogy érti a vámpírok lelkivilágát, mégis úgy gondolta, neki kell bocsánatot kérnie az Alkonyat-filmekért. Ezúttal csajosra vette a figurát, ami kifejezetten jót tett a mozinak, de aztán ennyi. A gyönyörűen megkomponált jelenetek mellett elsikkad a történet és bántó módon nem vesz tudomást arról sem, hogy a XXI. századi Európában járunk. Rengeteg kérdésre nem kapunk választ és a cselekmény nem köt le annyira, hogy ne ezeken rágódjunk. A bús-borongós hangulat aláfestő zenéje néha már kifejezetten idegesítő. Manapság az sem számít újdonságnak, hogy ezek a vámpírok nem a hagyományos vámpírok, keletkezésük mikéntje azonban annyira színpadias, hogy az ember azt sem tudja, sírjon vagy nevessen. Ugyanez vonatkozik az üldözők bénázására, akik kétszáz éve képtelenek bármiféle eredményt felmutatni és annyira titokzatosak, hogy nagyon. Gemma Arterton úgy jó, ahogy van, Caleb Landry Jonest viszont lehetetlen kedvelni. Saoirse Ronan a film kedvéért még a Steven Seagal Színitanodát is elvégezte, rezzenéstelen arcával mindvégig a frászt hozta rám. A film hangulatában megfogott, de maradtak kétségeim. Vajon sikerül a vámpírfilmektől elfordulókat visszacsábítani, esetleg új rajongókat toborozni? Hamarosan kiderül.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Veríték, vér, könnyek
Következő cikk A koppenhágai kilátástalanság - Nicolas Winding Refn portré: 1. rész

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..