Hajsza a győzelemért


Hajsza a győzelemért (Rush), rendező: Ron Howard, zeneszerző: Hans Zimmer, főszereplők: Daniel Brühl, Chris Hemsworth, Olivia Wilde, Alexandra Maria Lara. Amerikai-német-angol életrajzi dráma, 123 perc, 2013 (16)

hajsza_a_gyozelemert_daniel_bruhlÉn a magam részéről kétszer szakítottam végleg a Forma 1-es közvetítésekkel, egyszer amikor Michael Schumacher visszavonult, és másodszor, amikor ennek ellenére mégis visszatért. Mert azért a sport tán több mint üzlet, ahogy azt a filmbéli Hunt is sejtetni engedi egy Laudával való vitája során. Tutira lesz egyszer majd film Schumacherről is és nagyon nem mindegy, hogy mi lesz a majd a vége, a hetedik vb-győzelem a Ferrarival, vagy a pályafutásának – jelen állás szerinti – utolsó két éve, amikor élő ember észre se vette, hogy ott kering a pályán, mint ahogy később azt se, amikor másodszor is visszavonult.

James Hunt és Niki Lauda rivalizálása nem Ádám-Évától eredeztethető, viszont kétségtelenül voltak olyan időszakai, amikor lázban tartott sokmillió embert. A Forma 1 úgymond hőskoráról van szó, ezt mint általában a múltat, sokan visszasírják, másrészről akkoriban azért tényleg évente otthagyta valaki a fogát az aszfalton. Ahogyan Lauda is majdnem – az ő felépülése csodával határos, amit abban a bizonyos szezonban bemutatott, szinte emberfelettinek kell ma már elképzeljük. Karrierje megérdemli az egész estés filmet, s ha már valaki erre vállalkozott, nem is tehetett mást, mint hogy a 2013-as szezon, vagy mi, év leglelkiismeretesebben összerakott mozija készüljön el belőle.

Van hogy hónapokig húzzuk a szánkat, mert a kommersz vonal csak önmaga közepes, de inkább élvezhetetlen ötleteit reprodukálja és az ilyen hetediksoros finnyás csávók csak egy-egy független produkcióban találják meg a szájízűknek megfelelőt. Épp ezért öröm és boldogság, hogy a Hajsza a győzelemért nekem személy szerint minden várakozásomat felülmúlja. Az ilyen típusú filmeknek szórakoztatás a feladatuk és a közérthető lelkifröccs, e kettőt pedig – majdnem – minden gejl nélkül, magas fokon teljesíti. Ron Howard, akinél a karakterközpontú történetmesélés és a megfelelő minőségű akciók már sokszor remekül kiegészítették egymást, most sem hagyja lankadni a figyelmünket. Pörög a motor, száguld a cirkusz, s mindennek a közepén ott van Daniel Brühl, aki kápráztató beleéléssel igyekszik átadni a nézőnek, mitől olyan összetett forma Niki Lauda, hogy egyszerre lehet utálni és imádni. A filmmel kapcsolatban szerencsére nincsenek ilyen ambivalens érzéseink.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (1.)
Következő cikk Amblin, MGM, Bruckheimer logóparódiák

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..