A könyvtolvaj



A könyvtolvaj (The Book Thief),
rendezőBrian Percival, szereplőkGeoffrey Rush, Emily Watson, Sophie Nélisse, színes, feliratos, amerikai-német háborús filmdráma, 131 perc, 2013, 12

Egy megszeppent kislány könyvekkel gyógyítaná a második világháború okozta sebeket. A mesemondás, van, hogy életet ment, de legtöbbször csak tüneti kezelés.

A szüleim lelkesen nézték annak idején A tavasz tizenhét pillanata című második világháborús szovjet sorozatot, és hangosan nevettek, amikor Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer cirill betűkkel írt levelet felettesének. Azt gondolnánk, hogy ilyen mókát ma már nem követne el egy filmes sem. Aztán mégis.

A könyvtolvaj méltatását ezzel kezdeni nem szép dolog, mégis így teszek. Ismét angol nyelvű könyveket olvasgatnak a német történetben. A filmnek vizuálisan – akár tetszik, akár nem – korhűnek kell lennie. Ha ennyi energiát fordítanak az alkotók a ruhákra, frizurákra, lakásberendezésekre, akkor mindennek tökéletesen kell megidéznie a korabeli német miliőt. Ez alól a könyvek sem kaphatnak felmentést (főleg, ha ennyire hangsúlyos a szerepük egy történetben). Ahogy a pincében a falra írt angol szavak is kizökkentenek az átélésből.

A könyvtolvaj rengeteg fontos üzenetet tartalmaz, bár jó néhányat ezekből már rég összeszedegethettünk más alkotásokból. Legfontosabb misszióját azonban teljesíti: emlékeztet a holokauszt rémségeire.
A történet középpontjában egy gyermektelen házaspár áll, és az örökbefogadott kislányuk, akiről kényszerűségből mondott le az anyja. Az új életüket, egymásra hangolódásukat kísérhetjük végig. Mindeközben szép csendben kirobban a második világháború. Ez egy átlagos német városban azt jelenti, hogy a lakosok kötelező jelleggel égetnek könyvet, törnek be kirakatot és lengetnek zászlót. Ez nem csak őket minősíti, hanem a korszakot is. Egyetlen kisfiúra sem tudunk haragudni, aki Hitlerjugend egyenruhában futkározik. Mit tudtak akkor erről az egészről? Vagy akár a szüleik?

A film szándéka ezeknek az embereknek az életét bemutatni. Hogy ők is szenvedhetnek, a gyerekeik eleshetnek a fronton. Szinte egyetlen lehetőségük, hogy a könyvekhez menekülnek a valóság elől. Mert szinte mindegy, hogy miről szól a „mese”, csak kibújhassanak a történelem súlya alól.  Természetesen az alkotók nem mehetnek el amellett szó nélkül, hogy mi történik az üldözöttekkel, így itt is van bujtatott zsidó fiú, és kommunista felmenőkkel bíró gyerek. A városi randalírozáson kívül azonban nem mutatnak mást. Nem látunk koncentrációs táborokat, gettókat. A háborúnak csak a neszeit halljuk.

Ha másért nem, Geoffrey Rush és Emily Watson játékáért érdemes kifizetni a jegyárat a mozi pénztárnál. Nekik köszönhető, hogy a nem túl sikerült karakterek mégis emberek lesznek. Szinte közhelyes az új papa szeretete, és az új mama szigorú jelleme. A legtöbb szituációban teljesen kiszámíthatók a reakciók. A film munkamódszere, hogy a nagy konfliktust/megoldást apró konfliktusokkal vezeti fel. A hirtelen előbukkanó veszélyeket szinte egyazon jeleneten belül elhárítja, folyamatosan nyugtatgatva a nézőt. Ennek annyi a hátulütője, hogy a harmadik, negyedik problémára talán már fel sem szisszenünk.
A könyvtolvaj mindezek ellenére egy nagyon hatásos narrációval ellátott, feszes, profin összepakolt film. Néhány túltervezett jelenetet leszámítva rengeteg szép pillanata van.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rocky éve
Következő cikk Nagy rendezők kedvencei