

“Olyan, mintha egy arannyal teli kincseskamrát nyithatnánk ki újra” – mondta Harvey Weinstein, az egyik volt alapító. “ Itt igazából a szellemi tulajdonról van szó, ma már minden erről szól. Azon fogunk dolgozni a kibővült csapattal a Miramaxnál, hogy kihozzuk a legjobbakat a klasszikusokból. “
A Pókerarcok 2-ról ennyit árult el: “Sikerült összehozni egy találkozót Matt Damonnal, és úgy tűnik azonnal nekikezdünk a forgatásnak. A srácoknak (dramaturg, David Levien és Brian Koppelman) volt egy zseniális ötletük, hogy az egész film kezdődhetne Párizsban, kicsit ki is terjesztjük majd nemzetközi színtérre a helyszíneket. Még talán egy gyönyörű francia színésznő is bekerül a képbe. Ami biztos, az Vegas, ahol Mattz, Edward Norton és egy új szupergonosz, találkoznak majd. Olyasvalakit szemeltünk ki, mint Robert De Niro, aki méltó utódja John Malkovich-nak.”
Már azt is tudjuk, hogy a történet kerek, és készen van, a színészekkel tárgyalnak, vagy már sikerült is keríteni egy szerződést. Az egyetlen buktató a cégek miatt lehet, ha esetleg nem tudnak megegyezni azon, hogy ki birtokolja a jogokat. Mindez ellenére azért elég biztató a helyzet, hiszen, mindenkinek érdeke, hogy megszülessen a végleges megállapodás.
A Pókerarcok első része nagy változást hozott a pókerfilmek világába, hiszen egy olyan realisztikus, mégis izgalmasan felépített történetről van szó, aminek eddig nem akadt párja. (Még a tavalyi Runner Runner sem tudta felülmúlni a sikereit.) Mikor 1998-ban a mozikba került, rengetegen kezdtek el póker játékot játszani, hiszen olyan izgalmas jelenetek adtak ihletet, mint a film végén található kultikus párbaj Matt Damon és John Malkovich között. A kétezres évek “poker boom”-ját is sokan ehhez a filmhez (is) vezetik vissza. Izgatottan várjuk, mit hoznak ki a második részből!

