Maisie tudja


Maisie tudja (What Maisie Knew); rendező: Scott McGehee, David Siegel; főszereplők: Onata Aprile, Julianne Moore, Steve Coogan, Alexander Skarsgard, Joanna Vanderham; amerikai dráma; 99 perc; 2012 (12)

Családi kör 

“Stay Together For The Kids”, szól a híres Blink-182 szám címe, és vannak, akik hallgatnak rájuk, de a Julianne Moore és Steve Coogan alkotta páros nem tartozik közéjük.

Volt a kilencvenes években egy bizarr fekete-fehér film, Varrat volt a címe, és egy kicsit méltatlanul felejtette el az utókor. A komplikált történetet a Scott McGehee / David Siegel duónak köszönhettük, akik később olyan, nem túl jelentős filmeket rendeztek, mint a Mélyvíz, a Szavak és érzések, valamint a Fej vagy írás. Utóbbi két művet nálunk már csak a tévében mutatták be, úgyhogy szép lassan kezdhettünk is lemondani a két direktorról, de szerencsére most ismét nagyot dobnak – a Maisie tudja talán az eddigi legjobb munkájuk.

Adott egy igazi rockmuter (Julianne Moore), valahol félúton Courtney Love és Belinda Carlisle között (igen, a félutat körülbelül Joan Jett jelenti), aki még mindig csak az egyre jobban lejtmenetben lévő zenei pályafutására tud összpontosítani, és szöges ellentéte, az intellektuális angol üzletember (Steve Coogan), akinek meg pont most kezd felfelé ívelni a karrierje. A bíróság neki is ítéli hétéves kislányukat (Onata Aprile), és eleinte valóban úgy tűnik, hogy jogosan, de aztán szép lassan bebizonyosodik, hogy mindkét szülő totálisan alkalmatlan a gyereknevelésre. Maisie pedig folyamatosan őrlődik a két egomániás kötélharcában, viszont egyre jobban érzi magát mostohaanyja (Joanna Vanderham) és mostohaapja (Alexander Skarsgard, akinek ugyanabban a gyárban készült a feje, mint Bill Pullmané) társaságában.

A Maisie tudja nem egy egetverő alkotás, és nem is próbál meg az élet nagy kérdéseire választ adni, viszont ez az egyik legfontosabb erénye. Az üzenet nyilván az, hogy noha a család sem egy túlságosan életképes modell, azért egy kisgyereknek mégiscsak az a legfontosabb, hogy nyugodt legyen a szülői háttér. McGehee és Siegel filmje valószínűleg nem lesz ott az év végi listák élmezőnyében, de egy februári estét mindenképp megér, főleg azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Lehet, hogy engem is kevésbé érintett volna meg, ha nem zajlana a közelemben egy hasonló történet, de valószínűleg azok sem bánják meg a megtekintését, akik egyáltalán nem érintettek a témában.

10_7

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Gyerekes Oscar
Következő cikk Londonból jelentik (2.)