Titokzatos szerető



A titokzatos szerető (The Invisible Woman), rendező: Ralph Fiennes, szereplők: Ralph Fiennes, Felicity Jones, Kristin Scott Thomas, Michelle Fairley, Tom Hollander, Tom Burke, Perdita Weeks, angol életrajzi dráma, 111 perc, 2013. (12)

Midlife crisis

Charles Dickens életének utolsó 13 évét egy nő aranyozta be, aki történetesen nem a felesége volt. Ralph Fiennes második rendezése.

A modernkori Shakespeare átírat Coriolanus rendezése BAFTA- és Arany Medve-jelölést hozott az elsőfilmes Ralph Fiennes-nak. Második filmje Claire Tomalin A láthatatlan nő című életrajzi regényét dolgozza fel (külhonban ugyanezen a címen).  Az 1991-ben megjelent könyv Charles Dickens és a nála 27 évvel fiatalabb Nelly Ternan viszonyát taglalja. Dickens a kapcsolatot tagadta és igyekezett annak minden bizonyítékát eltüntetni.
Alulról jött és így vált a viktoriánus kor legnagyobb írójává. Igazi sztár volt, műveit rengetegen olvasták, a teltházas színházi előadások és felolvasások révén valódi hírnévre és gazdagságra tett szert. Jómódban élt, megvehette magának a régóta kiszemelt házat, ahova szerető felesége és tíz gyermeke várta haza. Ha megjelent valahol, az emberek összesereglettek, mindenki kezet akart vele fogni, meg akarta érinteni, váltani akart vele pár szót. Nem elítélhető módon élvezte mindezt. 45 évesen ismerkedett meg az akkor 18 éves lánnyal. Bár az író a családjától elköltözött, a válás karrierje végét jelentette volna.

A történet idején Dickens (Fiennes) már halott, Nelly (Felicity Jones) boldog házasságban él és úgy emlékszik vissza az együtt töltött évekre. A film hűen adja vissza a viktoriánus kor kettősségét. Anglia ebben az időben vált világhatalommá.  Új arisztokrácia volt születőben, a gazdaság fellendült, radikális parlamenti reformokat hajtottak végre, új vallási eszmék (misztériumok) terjedtek el, új korszak köszöntött be az irodalomban, a zenében, a művészetekben is. A közerkölcsöt ugyanakkor a konzervativizmus jellemezte. A társadalmilag elfogadott normákhoz való ragaszkodás azonban csak látszat volt.
Az emberek hazugságban éltek. Csalás, tettetés, álságosság. A szabályok áthágása mindennapos volt. Ennek egyik legékesebb példája a rossz házasságok mindenáron való fenntartása, miközben virágzott a prostitúció, az alkoholizmus és a bűnözés. Erre a mesterkélt, álerkölcs uralta világra az agresszivitás, a durvaság és a primitív ösztönök kiélése inkább volt jellemző. Idealizmus kontra morális válság. Valahol ennek tudható be, hogy Dickens figurája mindvégig szimpatikus marad és már-már elhisszük, hogy ezt a fiatal lányt a karjaiba üldözték. Felesége (Joanna Scanlan) – aki egyszerre társ, anya, rajongó és kritikus – ragaszkodik a megszerzett státuszhoz, hallani sem akar a válásról, de igazából semmit nem tesz az ellen, hogy férje másnál keresse a boldogságot. Nelly anyja (Kristin Scott Thomas) férjét elvesztve lányaival együtt színjátszásból él és bár nagyon jól tudja, hogy egy családos férfi szerelme elítélendő, ugyanakkor miért is ne, ha az a férfi tapasztalt és gazdag, ráadásul a szerelme is őszinte. Az őrlődés így egyedül Nellyre marad. Lelki vívódását a nagyszerű színészi játék mellett jól érzékelteti a közelképek, a sötét tónusú, komor belső terek és a világos, üde, végtelen tájak – melyben szinte elveszik az ember – váltogatása, valamint a feszültséggel teli zene.
Fiennes Dickenst – saját játékával – egyszerre állítja be a siker fényében sütkérező sztárnak, felnőni soha nem akaró, hisztis, akaratos gyereknek, szerelmes kamasznak és tapasztalt, megfontolt férfinak. A film a kort, amelyben Dickens élt, mintsem őt magát kritizálja. A legjobb kosztüm Oscar-jelölést jogos, ugyanezt az operatőri munka is megérdemelte volna, de maga a történet itt-ott nagyon belassul és bár Fiennes rendezőként is megállta a helyét, az egész mégis inkább tévébe kívánkozik, mint moziba. Ott viszont akár félévente is megnézném.
10_7

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Műkincsvadászok - kritika
Következő cikk A hét röhögései (24.)