300 – A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire), rendező: Noam Murro, szereplők: Sullivan Stapleton, Eva Green, Rodrigo Santoro, Lena Headey, amerikai akciófilm, 102 perc, 2014. (16)
„Te csak várj, míg felkel majd a nap”
Sajnos egyre jobban beigazolódik az, hogy Zack Snydernek nem szabad írnia, ahogy Frank Millernek sem rendeznie (Spirit).
A történet az előző filmet követi. A perzsák színvilága fekete, így mint gonoszként megjelölve a görögökre törnek, akik most a „változtatás fényében” kék köpenyben tündökölnek, de továbbra is esélytelenül, inkább szabadon halva harcolnak, mint térdet hajtva élnék tovább életük. Ismételten hadsereg gyűjtés érdekében nyernek hőseink időt, ám most a változatosság kedvéért a spártaiakat várják, erősítésként a későbbi többi görög állammal egyesülve. Itt nem elvakultan a dicső halálba menetel a sereg, hanem inkább taktikusan a túlélésre játszik.
Ismét van egy apa (Callan Mulvey)-fia(Jack O’Connell) kapcsolatunk, egy szerencsétlen Faramir (David Wenham – Diliosz szerepében) aki továbbra is az örök jobb kéz munkakörre kárhoztatott.
Akkor miért is üljek be rá?
Mert Frank Miller által adaptált képregények filmvilága magával ragadóan művészi, és a Tarantino filmjeit idéző vérfröcsögés a mátrixból ismert lassításokkal eléggé jó kombináció, egy ideig. Ami megmenti most a filmet az a Miller féle noirból átvett femme fatale karakterek. Akiket ennél a művénél is kamatoztat, így kapunk egy történelemből importált valós Artemisziát életre hívó Eva Greent. Nem csupán manipulatívan gonosz, de félelemkeltően hívogató is a férfinem számára, amely csapdának Themisztoklész (Sullivan Stapleton) se tud ellenállni elsőre. Főhősünk nem tudja a stáblistán még csak nem is szereplő, ám a flashbackekben visszakacsintó Leonidász királyt pótolni. Van helyette viszont Gorgo királynőként visszatérő, és azóta ezt a szerepet már kisujjból kirázó Cersei Lannisterünk (Lena Headey).
Xerxész kapott egy előtörténetet, illetve három jelenetet és ki is fújt, számomra nagy csalódás volt ez, ugyanis ez a film az ő nevével fémjelzett 300 képregény folytatása, ami alapján a film készült volna, ám az álomgyár nem várta meg Mr. Miller filmes ambícióinak végét. Meg is látszik, mert nincsenek kidolgozott párbeszédek, csak buborék szavakból összeeszkábált hősi szólások, amiknek semmi értelme, és egyet se tudok felidézni. Nincs már Fassbender, aki átugorva a vásznat, végül elmondja a Döbrögi féle perzsának, hogy az árnyékok közt rejtőznek, ha ők eltakarják nyilaikkal a napot. És hiányzik az a rémisztő vérszomjjal kevert őrület, mint amikor a pajzsok alá visszabújó spártaiak üdvrivalgásba törnek ki.
Vannak viszont 90-es években még bevált akcióhős mondatok („Ne csak szemmel verjük őket”), amelyek manapság már teljesen kinyírják a hiteles karaktereket, most éppen Artemisziát. Itt személy szerint a fordítót fejeztetném le, egy rákollós pasival, aki az első részben még fellelhető, itt viszont már nem. Biztos rákiabáltak az alkotókra, hogy túl sok a képregényből átvett fantáziadús elem és elszaporodtak a forgatókönyv alapján írt történelem dolgozatok. Ahogy a volt töri tanárom is mondta: „Az egész tele van fiktív badarságokkal.” Naná! Egy fiataloknak készült képregény alapján lett leforgatva, aki csak egybe is beleolvasott láthatja, hogy dől belőle az erőszak, a szexualitás, és a valós világ által felrúgott fizikai és anatómiai, na és persze logikai szabályok tömkelege. Mi suhancok se vagyunk annyira kretének, hogy elhiggyük, hogy Quasimodo lelépett franciából, mert azt hitte délen több szerencséje lesz a nőkkel, és beköpte a spártaiakat. Még a legbutábbak is tudják, hogy Amerikába ment, hogy később Ashton Kutcher néven színész váljék belőle.
Egy szó, mint 300 (csak hogy hű maradjak a filmes párbeszédekhez) vannak benne eltalált karakterek , szembarát jelenetek, sőt az uraknak utána lehet még mozogni is támad kedvük, mert én is lesétáltam a keletiig, azt remélve lesz egyszer olyan hasfalam, mint a szereplőknek.
