A 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idei repertoárjából ezeket láttuk:
(Of Horses and Men), rendező: Benedikt Erlingsson, szereplők: Ingvar Eggert Sigurdsson, Charlotte Boving, Helgi Björnsson, Sigrídur María Egilsdóttir, színes, izlandi-német film, 81 perc, 2013
Adott egy közösség, ami a lótenyésztésből él. Egy völgy, ahol távcsővel minden nyomon követhető. És egy középkorú férfi, akiért versengenek az egyedülálló asszonyok.
Dióhéjban így lehetne leírni Benedikt Erlingsson első nagyjátékfilmjének történetét. Az első rátekintésre szkeccsfilmnek tűnő Lovak és emberekben egymást követik a különös lovas történetek. A második jelenetben már érezzük, hogy a történetek, annak ellenére, hogy látszólag könnyen külön választhatóak, mégis szorosan összetartoznak. A karakterek egyszerre fejlődnek, a végére teljes képet kapunk a lovas falu életéről.
A látszólag unalmas címválasztást (izlandiul egy szójátékot takar: Hross í oss ), egy olyan izgalmas mozi követi, amit méltán lett Izland Oscarra nevezett filmje. Sikerét az is mutatja, hogy a Titanic Filmfesztivál pótvetítést is rendezett a filmből Budapesten.
A film felét az idomított állatok uralják, ráadásul speciális maszkokban és effektekben sem szűkölködik, mégsem érezzük a az erőlködést, a befektetett, feszült munkát. Kiegyensúlyozott, harmonikus film, amely annak ellenére, hogy követi az észak-európai filmkészítés hagyományait (szélsőséges, sokkoló élethelyzetek, kis közösség, szexualitás, templom…) nem válik öncélúvá. Személy szerint reméljük, hogy minél többen megnézik Benedikt Erlingsson filmjét világszerte. És hogy a Lovak és emberek megtekintésekor egy remek filmrendező nagy ívű pályájának indulásához asszisztálunk. (Benedikt Erlingsson azóta megkapta a rendezői különdíjat a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon)
7/10
(Short Term 12), rendező: Destin Cretton, szereplők: Brie Larson, John Gallagher Jr., Kaitlyn Dever, Stephanie Beatriz, színes, amerikai filmdráma, 96 perc, 2013
Grace (Brie Larson) nevelőszülő egy a különösen veszélyeztetett fiataloknak fenntartott bentlakásos intézetben. Barátjával, Masonnel (John Gallagher Jr.) az életüket szentelik a gyerekeknek. Mi történik akkor, ha felgyorsul kettejük magánélete, ráadásul az új bentlakóban Grace saját magára ismer rá?
A Magyar Sajtófotó Kiállítás kapcsán jutott eszembe a héten, hogy vajon lehet-e szélsőséges társadalmi állapotokat nem hatásvadász módon ábrázolni? Persze hogy lehet. Csak igen nehéz.
Az Átmeneti állomás hitelesnek tűnő alkotás. Még ha többet is tud kicsit az ember a hasonló intézetek lakóiról és működéséről, akkor sem tud belekötni az alapinformációkba. A nevelőszülők fáradtak, de lelkesek, a bentlakók nagyrészt zárkózottak, a rappelő fiút tényleg érdekli a hiphop zene, a rajzoló lány tényleg úgy rajzol, ahogyan egy tinédzser. Vannak jelenetek, ahol érezhetjük ugyan, hogy a közhelyesség határait súrolja a szituáció – amikor Jayden (Kaitlyn Dever) nem beszél bántalmazó apjáról, inkább felolvassa a saját állatos-tanmeséjét) – mégsem válik közhelyessé a film, mivel a cselekmény is, az alakítások is hitelesek.
Brie Larson hatalmasat játszik a saját démonjaival vívódó, mások démonjait kezelő nő szerepében, mindenféle szélsőségességek nélkül oldva meg a feladatot, John Gallagher Jr. pedig alázattal teszi mellé, a tehetetlen, szerető férfi figuráját.
A 2008-as, azonos című rövidfilm sikere után, Destin Cretton nekiült a film kibővítésének. A nagyjátékfilm forgatókönyve 2010-ben az Academy Nicholl Fellowships nagydíját nyerte el. 2013-ban végre bemutatták a filmet, ami méltán tarolt a B-kategóriás filmfesztiválokon. Nem csoda, hiszen lehet látni, hogy Cretton tudja miről ír. Kíváncsian várjuk, hat év után, hogyan tud majd kitörni egy ilyen elmélyült munka árnyékából.
7/10
){kind=link}