Vérkötelék (Blood Ties), rendező: Guillaume Canet; főszereplők: Billy Crudup, Clive Owen, Marion Cotillard, Mila Kunis, Zoe Saldana, James Caan; amerikai-francia bűnügyi thriller; 127 perc; 2013. (16)
Tesók tusája
Tucatszor látott történet: két testvér a törvény jó, illetve rossz oldalán. Guillaume Canet hollywoodi debütje mégis működik.
A franciák elég jó zsarufilmeket tudnak csinálni, az amerikaiak meg szívesen remake-elik őket, és ez a Vérkötelék kapcsán sincs másként. Persze mondhatjuk azt, hogy ez a film szimplán ugyanannak a regénynek az adaptációja, mint a Riválisok című francia krimi, de ha belegondolunk, hogy a 2008-as európai alkotás főszereplője az ezúttal rendezőként ügyködő Guillaume Canet volt, akkor az embernek inkább az újrahasznosítás jut az eszébe, mint sem hogy egy újabb interpretáció volt az alkotók célja.
A gall direktor amerikai bemutatkozása igazi színész-film, melyben a női szerepekre elég nagy neveket sikerült leszerződtetni. Canet például beszervezte feleségét, Marion Cotillard-t, valamint Zoe Saldanát és Mila Kunis-t. Férfi fronton már nem álltak ekkora nevek a rendelkezésére, főleg miután Mark Wahlberg lemondta az egyik főszerepet, úgyhogy be kellett érnie Clive Owennel és Billy Cruduppal. Utóbbi kicsit olyan hatást kelt, mintha a Majdnem híresben alakított karaktere zsarunak állt volna, ugyanis akárcsak Cameron Crowe filmjében, úgy itt is a hetvenes években járunk, és szerencsére nagyon jó a korrajz, a soundtrackről nem is beszélve – a drogvásárlás alatt bejátszott Velvet Underground szám (Heroin) alkalmazása kifejezetten nagy telitalálat.
Ami miatt mégsem lehet remekműnek a Vérköteléket, az a forgatókönyv. A sittről kijövő, megjavulni próbáló, de a nyilvánvaló okok miatt visszaeső bűnöző meséje nem sok újdonságot kínál, ráadásul túl sokszor köszönnek vissza a régi zsarufilmek. És most nem is a könnyen idecitálható vintage krimikre (Francia kapcsolat, Bullitt) gondolok, hanem arra, hogy az alkotók túlságosan elmerültek Al Pacino munkásságában. Az egyik fontos mellékszereplőt Scarfónak hívják, a zárójelenet meg egészen rendkívüli mértékben majmolja egy bizonyos Pacino film zárójelenetét. Nem mondom meg, hogy melyikét, mert azzal mindent lelövök.
