Kozmosz: Történetek a világegyetemről – kritika


Kozmosz: Történetek a világegyetemről
Kozmosz újratöltve

A világegyetem titkait fürkésző legismertebb sorozat XXI. századi köntösben.   

carl_sagan_neil_degrasseA televíziós ismeretterjesztő műsorok népszerűségének egyik záloga a képernyőképes, karizmatikus, a saját területén elismert személyiség, aki hétről-hétre (akár évekig) képes a nézők kíváncsiságát kielégíteni, érdeklődését fenntartani. Az igények eltérőek, a műsorok különbözőek és bár a szórakoztatás és a tudomány nem zárja ki egymást, a ma adásba kerülők legtöbbjénél inkább a bulvár jelleg – a sokszereplős mezőnyben sajnos ez valamilyen szinten érhető – kerül előtérbe. Egy jól felépített struktúrában az autóépítők, UFO-vadászok, volt elitkatonák és a történészek, természettudósok jól megférnek egymás mellett. Míg gyerekkorom meghatározó szereplői Durrell, Attenborough és Sagan voltak (valamint Öveges professzor), addig ma Foose, Grylls és Hawking a menők.

Az ukrán származású csillagász és asztrobiológus Carl Sagan egész életét a tudománynak szentelte, valamint annak, hogy az elért tudományos eredményeket – emészthető formában – a nagyközönséggel megossza. Munkái közül kétség kívül az 1978. és 1979. között forgatott és 1980-ban bemutatott Cosmos (Kozmosz) című 13 részes (részenként egyórás) ismeretterjesztő sorozat a legismertebb, melyet 1981-ben a főműsoridőben sugárzott amerikai produkciónak járó Primetime Emmyvel jutalmaztak. A sorozatot 60 országban vetítették és 600 millióan látták.  A Cosmost Carl Sagan személy(iség)e és a(z addig) szokatlan, ám kétségtelenül látványos előadásmód tette népszerűvé. Az amerikai KCET, a brit BBC és a német Polytel International, valamint Carl Sagan saját produkciós cége 8.250.000 dollárt fektetett a sorozatba, a stáb a forgatás alatt az egész világot beutazta. A később megírt könyv változat a legnagyobb példányszámban eladott angol nyelvű tudományos ismeretterjesztő mű.

Bolygónk kizsákmányolása, valamint az atomfegyverek felhalmozása a tudóst komolyan foglalkoztatták, tüntetéseken való részvételért többször letartóztatták, ebbéli aggodalmának a filmben is hangot ad.

Az eredeti történet hagyományait viszi tovább a 2014-es Cosmos: A Space Time Odyssey (Kozmosz: Történetek a világegyetemről) című sorozat – ezúttal a National Geographic Channel gyártásában -, melyet az amerikai bemutató után egy héttel világszerte, 45 nyelven – köztük magyarul – kezdtek sugározni.

cosmos-neil-degrasse-tysonA műsor házigazdája  Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, aki 17 éves korában találkozott először Carl Sagannal és ez a találkozás egész életére kihatással volt. Többek között neki köszönhető, hogy a Plútó elvesztette a bolygó besorolását, így egy darabig – különösen az iskolás gyerekek körében – nem volt valami népszerű.

A COSMOS főcímben a C és az S egy rövid ideig magukban állnak, tisztelegve ezzel Carl Sagan emléke előtt. Az eredetiben főleg Vangelis szerzeményeit hallhattuk, az új részekhez Alan Silvestri írt – gyönyörű – zenét. A hírességeket olyan színészek alakítják, mint Kirsten Dunst, Richard Gere, Paul Sorvino vagy éppen Patrick Stewart. A kamera mögött Bill Pope ül (Mátrix, Pókember, Men in Black, Peter Gabriel, Metallica stb.), aki 8 rész rendezésében is szerepet vállalt. Tyson előadásmódja és orgánuma kitűnő választás, az Amerikai Természettudományi Múzeum Hayden Planetáriumának első afro-amerikai igazgatója nem mellesleg 188 cm magas.

Saganhoz hasonlóan Tyson is egy űrhajó utasaként szeli át az univerzumot, de ha kell, egyfajta tengeralattjáróként az emberi vérben és az óceánokban úszkál, vagy még kisebbre zsugorodva az atomok belsejébe kalauzol minket. A stáb ezúttal is beutazta az egész Földet, az új részek megőrizve az eredeti sorozat szellemiségét, a legújabb kutatási eredményeken alapulnak és a legmodernebb filmes technológiák felhasználásával készültek.

A hidegháborúnak vége, ugyanakkor bolygónk kizsákmányolása soha nem látott méreteket öltött, ezért a Cosmos alapgondolata – bemutatni az univerzumot és benne az embert, valamint azt, hogy világunk mennyire sebezhető – ma még inkább aktuális.

10/10

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (40.)
Következő cikk Batman és Harry Potter szelfizik