A házmester (Dans la cour), rendező: Pierre Salvadori, szereplők: Gustave de Kervern, Catherine Deneuve, Jacqueline Moreau, Féodor Atkine, francia filmdráma, 97 perc, 2014. (16)
Nem szól ránk
Szeretve utáljuk, utálva szeretjük. Ő a házmester. Ha ott van, az a baj, ha nincs ott, az a baj. Csak ne lenne olyan furcsa. Pierre Salvadori ezúttal komolyabbra veszi a témát, de azért bőven ad okot a nevetésre.
Antoine (a színész, rendező, forgatókönyvíró Gustave de Kervern) hirtelen ötlettől vezérelve egy turné közepén leteszi a gitárt és magára hagyja zenekarát. Az esélytelenek nyugalmával indul munkát keresni, valamiért mégis megtetszik Mathilde asszonyságnak (Deneuve) és megkapja a házmesteri állást. Antoine számításai nem jönnek be. Nyugalmat akar, némi munkáért cserébe egy kis pénzt és lakhatást, de nincs egy szabad perce sem. A lakók minden problémájukkal megtalálják, még akkor is, ha az nem kifejezetten a ház működésével kapcsolatos, hanem sokkal inkább személyes. Kiderül, hogy a többiek fejében legalább akkora zűr van, mint az övében, ha nem nagyobb. Ez persze őt egyáltalán nem nyugtatja meg. Antoine ugyanis nem tud nemet mondani. A többiek ezt kihasználják és rátelepszenek. Az egész annyira szánalmas, hogy sírnunk kéne, de inkább nevetünk. Antoine egyre kedvetlenebb lesz és gyakran jelent beteget. Nem ismerjük a múltját, nem tudjuk, miért tette le a gitárt és hogy jutott el ide. Amikor kiviszi a szemetet, találkozik egy nővel, akit elhagyott, de nem ismerjük meg a részleteket. Antoine és a világ versenyt futnak egymással, kinek lesz elege előbb a másikból.
Emberi sorsok találkozása egy ódon párizsi bérház falai között, drámába hajló hiteles és humoros korrajz. Kervern iszik, drogozik és egy padon ülve üveges tekintettel bámul maga elé a parkban. Deneuve rögeszméjévé válik a falon található repedés, mely egyszer talán majd az egész ház, az egész környék vesztét okozza. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ez a történet inkább színpadra kívánkozik, de mindent összevetve A házmester filmként is megállja a helyét. Salvadori szerencsére hozza a szinte kötelező francia eleganciát, Deneuve meg…Deneuve.
