
A titok a téma aktualitásában rejlik: érvényes volt akkor is, és még a mostani viszonyokra is.

A Portugál nem csak azért örvend töretlen népszerűségnek, mert egy ilyen témát dolgoz fel, hanem mert emellett nem válik száraz és unalmas okítássá vagy politizálássá. Remek helyzetkomikummal oldja a darabban rejlő feszültséget, amihez a díszlet (sörös rekeszek) is tökéletes hátteret adnak. Habár a poénok nagy része jól megírt, sokszor csak a színészi játékon múlik, hogy eléri-e a kívánt hatást, (Csuja Imre zseniális a konfrontálódni nem akaró kocsmáros szerepében).
1999-ben Lukáts Andor filmet is rendezhetett belőle.
Az évforduló alkalmából kiadott csomagban megtalálható a darab eredeti szövegkönyve, képekkel illusztrálva, valamint a DVD, amin az előadás 7 kameraállásból rögzített verziója látható. Habár a felvétel nem helyettesíti az eredeti színházélményt, azért sokkal kiegészíti azt, és olyan dolgokat adhat hozzá, amit élőben nem élhetnénk át/nem láthatnánk.(Egy-két felvétel azonban nem teljesen értelmezhető és kicsit kapkodásnak tűnik a jelenet miatta.) És amit egyiken sem találunk, az a könyvben van benne.
A Parlando Kiadónak köszönhetően az alkalomhoz méltón ünnepelhette meg a Katona József Színház ennek a méltán népszerű darabnak a szülinapját. Reméljük, még sokáig élvezhetjük élőben is!

