Barátok, szerelmek, barbecue – kritika


Barátok, szerelmek, barbecueBarátok, szerelmek, barbecue (Barbecue), rendező: Eric Lavaine, szereplők: Lambert Wilson, Franck Dubosc, Florence Foresti, Guillaume De Tonquedec, francia vígjáték, 98 perc, 2014. (12)

Szívzűr

Miután egyikük felépül a szívrohamból, a baráti társaság együtt indul vakációzni. Csakhogy egy szívroham után az ember teljesen máshogy látja a dolgokat. Kiállja-e a barátság a próbát? Sallangmentes, könnyed francia vígjáték. 

Barátok, szerelmek, barbecueAntoine (az 56 éves Lambert Wilson) 50 éves, a családi cégnél dolgozik apjával és testvéreivel. Nem iszik, nem dohányzik, sportol, mindig odafigyel arra, hogy mit eszik és hogy mit mond. Egyetlen káros szenvedélye, hogy fiatal lányokat visz az ágyába, miközben felesége a kórházban ügyel. Barátaival, akiket még az egyetemről ismer, rendszeresen összejön egy-egy barbecue erejéig. Ilyenkor esznek és isznak egy jót, miközben egymást zrikálják. Mert bár életük látszólag rendezett, mindenkinek megvan a maga baja, kinek a pénzügyek, kinek a házasság terén. Egészséges életmód ide, egészséges életmód oda, Antoine éppen egy futóversenyen esik össze. A kórházban megfogadja, hogy mostantól nem vonja meg magától az élet örömeit, hiszen ő a legjobb példa arra, hogy a szívroham nem válogat. Nyugdíjazza magát és barátait az eddig megszokottakról eltérően a francia Riviérára hívja egy gyönyörű villába vakációzni. A legfőbb kérdés mostantól az, hogy a dohányzó, alkoholizáló, szókimondó Antoine mennyire jön be a többieknek.
Az ember a barátait a hibáival együtt fogadja el, de vajon milyen mértékig változhat meg valakinek a személyisége, amikor már azt mondjuk, én nem ennek az embernek szoktam jobbot nyújtani? Mennyiben változik meg a többiekkel való viszonyunk, ha egyik napról a másikra őszintévé válunk, kimondunk és megteszünk bizonyos dolgokat, amiket addig nem? Mert az igazság fáj. Még akkor is, ha azt a barátunk mondja a szemünkbe.

A Barátok, szerelmek, barbecue – köszönet a forgalmazónak a sokkal kifejezőbb magyar címért – hozza a kötelezőt, Antoine változását a humoros oldaláról közelíti meg, nem látunk drámát és nem terhelnek minket felesleges gondolatokkal. A főhős nem változik meg olyan drasztikusan, hogy agyonvágja azt, aminek a film indult. Evészet, ivászat, humor, szerelem, megcsalás, foci, szép tájak, jó zene. A szó pozitív értelmében átlagos, ami egy francia vígjátéknál azt jelenti, hogy könnyed és laza. Nem limonádé, hanem sangria, ráadásul egy ’89-es Pétrusból. Rá lehet keresni.10 6

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Indul az Anilogue!
Következő cikk Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész - kritika