Bugonia, rendezte: Yorgos Lanthimos, szereplők: Jesse Plemons, Emma Stone, Alicia Silvertsone, Aidan Delbis, amerikai sci-fi vígjáték, 112 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rohadj meg E.T.!
Az egyszerű, de dolgos Ted anyja kórházban fekszik, méhei pusztulnak és velük együtt a Föld szénája sem áll túl jól. Mivel szentül hiszi, hogy minden rosszról „azok” tehetnek, foglyul is ejt egyet közülük, hátha sikerül rendezni a köztük lévő konfliktust. A szokatlan filmjeiről ismert forgatókönyvíró-rendező a Bugoniával némileg visszafogta magát, még így is nagyon messze jár a könnyed szórakozástól. Balatontagadók, laposföld-hívők sorakozó! 
Ted (Jesse Plemons) meg van győződve arról, hogy mindent a földönkívüliek irányítanak, ezért elrabol egyet, hogy jobb belátásra bírja. Természetesen nem magától találta ki ezt, hanem alapos kutatásokat végzett a neten, ahol rengeteg bizonyítékot talált. Az első lépést tekintve terve sikerül, a luxus körülmények között élő cégvezető Michelle (Emma Stone) egy koszos pincében ébred leborotvált hajjal és nem elítélhető módon szeretne válaszokat kapni, miért is került ebbe a helyzetbe. Mikor szembesítik azzal, hogy ő tulajdonképpen egy földönkívüli, két dolgot tehet, nem kevés kockázatot vállalva mereven tiltakozik ez ellen vagy belemegy a játékba, hogy időt nyerjen és végül kiszabadulhasson a fogságból. 
A film címe egy, a Földközi-tenger térségében az ókorban elterjedt hiedelemre utal, mely szerint a méhek az elhullott szarvasmarhák teteméből jönnek létre vagy valami ilyesmi. És ha már méhek, nem szükséges agrár diploma annak belátásához, hogy ezen szorgos rovarok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be bolygónk ökoszisztémájának fenntartásában. Ha nincs méh, nincs élet, sarkos állítás, de igaz. Filmünk szereplői Ted és unokatestvére Don (Aidan Delbis) méheket tartanak és az idők során szembesülniük kellett azzal, hogy a méhek kipusztulóban vannak és velük együtt tulajdonképpen mi is. Ted ugyanakkor ezen folyamatok és úgy általában minden minket érő rossz mögött nem emberi tevékenységet lát, hanem külső erőket, akiket hívhatunk akár gyíkembereknek is. 
Ha valaki olyasvalamit állít és olyasvalamiben hisz, ami szembe megy azzal, amit az iskolában tanultunk, akkor azt mondjuk rá, hogy összeesküvés elmélet hívő, röviden bolond. Fel sem tesszük magunknak a kérdést, mi van, ha az iskolában tanították rosszul, legyen ennek oka akár véletlen, akár szándékos. Ahogy az a filmben is elhangzik és a valóságban is tényleg így van, ma már nincs olyan vélt vagy valós igazság, amire nem találnánk bizonyítékot a neten. Oké, a meredekebbekhez kicsit jobban kell kutakodni, de előbb-utóbb biztosan belefutunk egy olyan videóba, ahol egy szakember hosszasan magyarázza, miért is nekünk van igazunk. Ted a nyomorúságos életét kvázi szabadságra váltja azzal, hogy elfogadja, nem tehet semmit ellene, mert „azok” ezt szánták neki. 
A Bugonia a szabad akarat és úgy általában a szabadság hamis érzetével, az egyén boldogulásával, az önigazolással, a hagyományos oktatásban és az interneten, a közösségi médiában szerzett alapismeretek szembeállításával, a forráskritikával, az összeesküvés elméletekkel, a túlnépesedéssel, a háttérhatalmakkal stb. foglalkozik. Főszereplője az a fajta ember, aki megkérdőjelezi a többség által elfogadott valóságot, így válva különccé. Számkivetettnek azért nem nevezném, mert bejár dolgozni, vagyis a többség szemszögéből nézve a társadalom hasznos tagja, akinek a fennálló társadalmi renddel való szembenállása – megmosolyogtató módon – szavakban nyilvánul meg.
Legalábbis közvetlen környezete ennyit érzékel belőle. Ted azonban saját valóságának elkötelezett hívője, aki a nagy leleplezés érdekében tervet sző és azt végre is hajtja. Ő lesz a kisember, aki nem hajlandó beállni a sorba, hanem a bizonyítékokat összegyűjtve tevőlegesen veszi kézbe saját – és reményei szerint ezzel az egész emberiség – sorsát. A világ azonban úgy működik, úgy van „működtetve”, hogy aki nem áll be a sorba, az elbukik. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy azért, mert valaki a többséggel szemben állít valamit, a többséggel szemben hisz valamiben, attól még lehet igaza.
Yorgos Lanthimos magához mérten szokatlanul visszafogott alkotást tett le az asztalra, ahol a lényeg a ”magához mérten”-en van. A film túlnyomó része teljesen valós és hétköznapi, még az alapötlet, a témaválasztás is, hiszen miért ne hihetne valaki a gyíkemberekben. Ahová kivezeti a témát, az már sokkal inkább rá jellemző, kellően véres és meghökkentő. Egy-két szokatlan dologtól eltekintve látványvilága is hagyományos, gyakorlatilag egy házban, annak is többnyire a pincéjében játszódik. Limonádénak persze továbbra sem nevezném, de a forgatókönyvíró-rendezővel való ismerkedést inkább ezzel kezdeném, mint az elmúlt 15 év termésével 5 Oscar-jelölés ide vagy oda. 
