Öveket becsatolni!, rendező: Ferzan Özpetek, szereplők: Kasia Smutniak, Francesco Arca, Filippo Scicchitano, Carolina Crescentini, olasz romantikus vígjáték, 110 perc, 2014. (16)
Barátok közt
Az Olaszországban élő török rendező hihetetlenül jól kapja el az olasz életérzést, miközben egy fikarcnyit sem enged saját, összetéveszthetetlen stílusából. Özpetek legújabb filmjében két teljesen különböző mentalitású ember együtt járja meg a mennyet és a poklot.
2000-et írunk. Elena (Kasia Smutniak) és Antonio (Francesco Arca) csak akkor különbözne jobban egymástól, ha az egyikük egy másik bolygóról származna. Előbbi jómódú, kifinomult és intelligens, tele vágyakkal és tervekkel, utóbbi nyers és egyszerű ösztönlény, tele van előítéletekkel, olvasási nehézségekkel küzd és motiválatlan. Talán ezért sem meglepő, hogy rögtön a film elején ismeretlenül is vérig sértik egymást. Ami viszont közös bennük, hogy külsejüket tekintve mindketten saját nemük kifejezetten jól sikerült példányai. Elena bár Giorgioval jár, a meleg Fabioval él együtt. Antonio viszont Elena legjobb barátnőjével, Silviával él aktív nemi életet, aki titokban tartja kapcsolatukat és rejtegeti a férfit a többiek elöl, annak nehéz természete miatt. Elena és Fabio azt tervezik, hogy egy üresen álló épületből szórakozó helyet csinálnak, amiben az építész Giorgo is támogatja őket.
Csavar. 2013-at írunk. Elena és Antonio együtt élnek, már két gyerekük van. A szórakozóhely jól prosperál, Elena egy újabb megnyitását tervezi, Antoniot továbbra is csak az autószerelő műhely érdekli. Az egymás iránt érzett őrjítő vágy már a múlté, a közös élmények hatására sem sikerült annyira összecsiszolódniuk, hogy a köztük lévő különbségek végül ne az egymástól való elidegenedéshez vezessenek. Csavar. Elenáról kiderül, hogy súlyos beteg. Családja és barátai mindenben támogatják, Antonio a maga egyszerű módján kezeli a helyzetet, ami elsősorban a tehetetlen düh különböző módokon történő levezetéséből áll. Csavar. A történet befejezéséhez az is kösse be magát, aki ezt eddig nem tette meg, többet nem árulhatok el.
A sokadik film után most már bátran le merem írni, a török rendezőknek hihetetlen tehetségük van ahhoz, hogy miközben színészeiket alaposan megdolgoztatják, a vásznon jelenlévő gondolatokat és érzelmeket a képi és zenei (pontosabban hang, beleértve a csendet is) eszközökkel felerősítsék, megsokszorozzák. Különös jelentősége van annak, hogy kit vagy mit, milyen távolról és mennyi ideig mutatnak, a zenei aláfestésről nem is beszélve. Özpetek mestere a mélységek és magasságok ilyetén módon történő ábrázolásának. Mindemellett nem fél mellékszereplőként is erős karaktereket alkalmazni, a már említett barátokon kívül itt van nekünk Elena anyja és spirituálisan állandóan megújuló nagynénje, valamint kórházi szobatársa, a halálos beteg, Egle, akiben több életöröm és szelíd bölcsesség lakozik, mint a többiekben együttvéve. A drámai fordulatok ellenére ez egy életigenlő mozi, végig a napos oldalt keresi és mindenhova becsempész egy kis humort. Félreértés ne essék, nem akar szépíteni, nem veszi félvállról a dolgokat, a két főszereplő kapcsolatában is feltárja az eltérő jellemükből fakadó problémákat, ugyanakkor a kedves emlékeket helyezi a középpontba.
Aki szereti Özpeteket, annak az Öveket becsatolni! is tetszeni fog, aki meg nem, annak éppen itt az ideje, hogy meggondolja magát.
