SpongyaBob: Ki a vízből! (The SpongeBob Movie: Sponge Out of water), rendező: Paul Tibbit, szereplők: Tom Kenny, Bill Fagerbakke, Antonio Banderas, Rodger Bumpass, amerikai családi animációs film, 93 perc, 2014. (6)
SpongyaBob és barátai visszatértek a filmvászonra, hogy visszaszerezzék a herkentyűburger titkos receptjét a gonosz kalózkapitánytól. Az első mozifilm nálunk csak lemezen jelent meg, ami nagy kár. 10 évvel később itt a folytatás 3D-vel, sok-sok zöld háttérrel, amit mi nem látunk és egy nagyon is élő Antonio Banderasszal.
Bevallom őszintén, kezdetben értetlenül álltam a dolog előtt. Aztán rájöttem, hogy egy szavam nem lehet, hiszen a nyolcvanas években egy zöld színű, piros-fehér pepita fülű, repülő nyúlon szocializálódtam. SpongyaBob megszületésének legfőbb oka, hogy Stephen Hillenburg egyformán szerette a tengerbiológiát és a rajzfilmeket. Az iskolásfiú kinézetű tengeri szivacs 1999 óta olyan amerikai jelképpé vált, mint a csillagos-sávos lobogó, vagy a fehérfejű rétisas, esetleg Miley Cyrus. A Nickelodeon csatornán fej-fej mellett haladt a Fecsegő Tipegőkkel, majd leváltotta azt.
Amikor lanyhulni kezdett iránta az érdeklődés, nagynevű sztárok hangjával és egy piros úszónadrágos, szőrös mellű fickóval mozifilmet csináltak belőle 2004-ben (a Spongyabob – A mozifilm itthon csak DVD-n jelent meg 2005. elején). És most még egyet. Hőseink 3D-ben térnek vissza, és igen, trend lett, hogy egyre fiatalabbakat és fiatalabbakat céloznak meg ezzel, kíváncsian várom, hogy a Baby TV-hez mikor kell majd szemüveg.
A történet szerint a gonosz Burgerszakáll (Antonio Banderas) ellopja a herkentyűburger titkos receptjét, ami apokaliptikus állapotokhoz vezet a tenger mélyén. SpongyaBobnak ősi ellenségével, Planktonnal kell szövetkeznie a titkos recept visszaszerzése érdekében. Ha BurgerSzakáll nem megy SpongyaBobhoz, SpongyaBob megy Burgerszakállhoz, innen a filmcím második fele. Hogy ez a kaland ne vezessen idő előtt kiszáradáshoz és méltó ellenfelei legyenek a kalózkapitánynak, egy, a Galaxis útikalauz stopposoknak című korszakos műből ismert, Bubi nevű delfin szuperhősöket csinál belőlük, első pillanatra talán értelmetlennek tűnő képességekkel. Sajnos csak az utolsó 20 percben jönnek ki a vízből – de itt aztán nagyon jól el lettek találva -, a nyitójelenetet és ezt a részt kivéve nem is nagyon láttam értelmét a 3D-nek, de ha már egyszer felvettük a szemüveget, akkor maradjon rajtunk. A beszélő autóval járó németet felváltó, mostanában inkább parfümben és rágóban utazó spanyol hatalmasat haknizik a filmben. Van egy jelenet, amiben csak a feje látszik ki a homokból és a ráragasztott, hatalmas mennyiségű arcszőrzet szinte csak a szemeivel tud játszani, mégis sokkal kifejezőbb és szerethetőbb, mint Johnny Depp a Karib-tenger kalózai 33 és 1/3-ban.
A rajzfilmsorozat számos más dolog mellett a sikerét annak is köszönheti, hogy felnőttet és gyereket egyformán képes megnevettetni, lekötni és szórakoztatni. A csetlő-botló (kissé bárgyú, de végtelenül kedves és aranyos) szereplők vicces megnyilvánulásai mellett rengeteg zenés és filmes utalás, valamint érettebb gondolat van benne, ugyanakkor nem árt leszögezni, hogy a SpongyaBob: Ki a vízből! nem a hagyományos értelemben vett családi mozi. A kezdés utáni ötödik percben a nézőtér úgy nézett ki mintha az Edda a Kör közepén állok-ba kezdett volna bele, csak ezúttal nem az öngyújtók, hanem az okostelefonok kijelzőjének fényében fürödtem. Mondjuk ki, infantilis felnőtteknek való és olyan szülőknek, akik nem rohannak nevelési tanácsadóhoz, ha a gyerek ne adj isten ezt akarja nézni otthon. Aki szereti a rajzfilmsorozatot, az ezt is szeretni fogja és bár új rajongók toborzására is alkalmas, inkább arra szolgál, hogy a szülői örökség átszálljon általa a következő generációra.