Skandináv Filmfesztivál március 25-29. között az Örökmozgóban


skandinav filmfesztival
Érdekel a skandináv kultúra? Szereted a filmeket? Akkor az Örökmozgóban a helyed március 25-29. között. A tavalyi Norvég Filmnapok sikere után idén teljes Skandináviára kiterjedő filmfesztivált rendez a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) által működtetett Örökmozgó Filmmúzeum. Mától kaphatóak a jegyek! Több játékfilmet, dokumentumfilmet és rövidfilmet most láthat először a magyarországi közönség.
Facebook

PROGRAM

MÁRCIUS 25. | SZERDA

19:00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ és ZÁRTKÖRŰ VETÍTÉS

MEGZAVART FIGYELEM / FOUR LETTERS APART – CHILDREN IN THE AGE OF ADHD(dán dokumentumfilm, 2013, 87 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Erlend E. Mo
A film egy sajátos igényű gyerekekből álló osztályt mutat be. A gyerekek figyelemhiányos hiperaktivitással, agresszióval vagy a szociális beilleszkedéssel küzdenek. Az iskola tanárai és a szülők úgy döntenek, hogy alternatív terápiával próbálnak javítani a gyerekek állapotán. A film végigköveti a gyerekek fejlődését a kezdetektől a kudarcokon és sikereken át.

Thesszaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj

MÁRCIUS 26. | CSÜTÖRTÖK

17:30 A SIKOLY/ LET THE SCREAM BE HEARD (norvég dokumentumfilm, 2013, 58 perc, angol nyelven, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Dheeraj Akolkar

A film főhajtás a világhírű norvég expresszionista festőművész, Edvard Munch általános érvényű és időtálló művészete előtt.

19:00 A HÓBARLANG / THE SNOW CAVE MAN (norvég dokumentumfilm, 2010, 80 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, fényképezte: Fridtjof Kjæreng

Sverre Nøkling 20 éve él hóbarlangokban a norvég hegyekben. Igazi túlélő, aki nem hajlandó beilleszkedni a modern társadalomba. Sverre élete mese a szabadságra való törekvésről, s arról, hogy ezért milyen árat kell fizetn
ie.

21:00 NORDVEST (dán nagyjátékfilm, 2013, 91 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)

Rendező: Michael Noer
Szereplők: Gustav Dyekjær Giese, Oscar Dyekjær Giese, Roland Møller, Nicholas Westwood

Koppenhága külvárosában, Nordvestben lakik Casper, aki abból él, hogy betöréseket követ el a környékbeli orgazda, Jamal számára. Amikor Jamal riválisa is munkát ajánl Caspernek, a jobb élet reményében a fiú ezt elfogadja, s lassacskán belekeveredik a prostitúció és drog világába. A dolgok azonban elfajulnak és Casper ráébred, hogy a családja sorsa és az élete egyaránt veszélyben forog.

Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, FIPRESCI-díj
Beaune International Thriller Film Festival 2013, a Zsűri Díja és a Kritikusok Díja

MÁRCIUS 27. | PÉNTEK

17:00 PALME (svéd dokumentumfilm, 2012, 105 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Maud Nycander, Kristina Lindström

Közel harminc évvel ezelőtt egy februári estén lőtték le Olof Palmét, Svédország korábbi miniszterelnökét. Az eset mélyen megrázta a svéd és nemzetközi közvéleményt. A film bemutatja annak az embernek az életét és korát, aki beleszólt a 20. századi történelem alakulásába.

The Guldbagge Award, Svédország, 2013, Legjobb vágás, Legjobb zene díja

19:00 A HIÚZ ÓRÁJA / THE HOUR OF THE LYNX (dán dráma, 2013, 93 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Søren Kragh-Jacobsen
Szereplők: Sofie Gråbøl, Signe Egholm Olsen, Frederik Johansen, Pelle Falk Krusbæk

A lelkész Helent szokatlan kéréssel keresi fel egy börtön-pszichiátria munkatársa. Az egyik fiatal elítélt, aki egy idős házaspár érthetetlen meggyilkolása után került ide, öngyilkosságot kísérelt meg, szerinte Isten parancsára. A lelkész és a pszichológus minden ellenérzésüket leküzdve megpróbálják megmenteni a fiút és kideríteni az igazságot, s eközben maguk is a megrázó dráma részeseivé válnak.

Brussels International Fantastic Film Festival 2014, Különdíj
Lübeck, Nordische Filmtage 2013, The Interfilm Church Prize

21:00 STOCKHOLMI TÖRTÉNETEK / STOCKHOLM STORIES (svéd nagyjátékfilm, 2014, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Karin Fahlén
Szereplők: Martin Wallström, Cecilia Frode, Jonas Karlsson

Az ifjú írót, Johant a városi fények és a sötétség kérdése foglalkoztatja. Az elit családból származó Douglas beleszeret a szerelmétől és otthonától megfosztott Annába. Jessicától megtagadják az örökbefogadás lehetőségét, mert nincsenek barátai, a munkamániás Thomas pedig kiborul egy véletlenül talált szerelmeslevéltől. A szórakoztató film görbe tükröt mutat korunk társadalmának öt ember néhány napjának összefonódó történetén keresztül.

MÁRCIUS 28. | SZOMBAT

16:00 ÁLOM EGY CSALÁDRÓL / DREAMING OF A FAMILY (dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Mira Jargil

Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.

Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja

18:00 HOTEL (svéd dráma, 2013, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Lisa Langseth
Szereplők: Alicia Vikander, David Dencik, Anna Bjelkerud

Erika életéből semmi nem hiányzik: remek munkája van, szerető férje és sok barátja. Egy váratlan tragédia azonban mindent romba dönt, és a nő kezéből kicsúszik az irányítás. Csoportterápiára kezd járni, és a csoport tagjaival szokatlan megoldást találnak gondjaikra: a múltjukat hátrahagyva szállodáról szállodára utaznak, hogy önmagukra leljenek.

20:00 KON-TIKI (norvég nagyjátékfilm, 2012, 120 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Espen Sandberg, Joachim Ronning
Szereplők: Pål Sverre Hage, Anders Baasmo Christiansen, Gustaf Skarsgard

1947-ben a norvég felfedező és utazó, Thor Heyerdahl olyan útra szánta el magát, amely világszenzációt keltett: átszelte a Csendes-óceánt a Kon-Tiki tutajjal. A 8000 kilométeres út célja az volt, hogy bebizonyítsa elméletét, miszerint a polinéz szigetvilág őslakói Dél-Amerikából származtak. A film a küzdelmes út történetét mutatja be.

Golden Globe-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés
Oscar-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés

MÁRCIUS 29. | VASÁRNAP

16:00 SKANDINÁV RÖVIDFILMEK (eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)

• HÉLIUM (Dánia, 2014, 23 perc, magyar felirattal)
Rendező: Anders Walter
Oscar-díj 2014, Legjobb fikciós rövidfilm díja

• KÉT LÁNY ÉS EGY TORTA (Dánia, 2013, 13 perc,)
Rendező: Jens Dahl
• A HENTES KERINGŐJE (Svédország, 2014, 14 perc)
Rendező: Anna Zackrisson
• FULLADÁS (Svédország, 2013, 7 perc)
Rendező: Jenifer Malmqvist
• ZENEMŰ EGY LAKÁSRA ÉS HAT DOBOSRA (Svédország, 2001, 10 perc)
Rendező: Johannes Stjärne Nilsson, Ola Simonsson
• ELLA (Norvégia, 2009, 24 perc)
Rendező: Hanne Larsen
• A KOPASZ FICKÓ (Norvégia, 2011, 12 perc)
Rendező: Maria Bock

18:00 HALÁLOS MÉLYSÉG PIONEER (norvég thriller, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Erik Skjoldbjærg
Szereplők: Aksel Hennie, Wes Bentley, Stephanie Sigman, Stephen Lang

A nyolcvanas években, amikor hatalmas gáz- és olajkészletet találnak az Északi-tengerben, egy csapat amerikai és norvég mélytengeri búvárnak kell az 500 méter mély tengerfenéken lefektetni a vezetékeket. A hivatásos mélytengeri búvár, Petter megszállottja a kihívásnak, ám az egyik merülés során testvére tragikus körülmények között meghal. Petter gyanakodni kezd, hogy nem baleset történt, s minél közelebb jut az igazsághoz, annál nagyobb veszélybe kerül a saját élete is.

Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, Ezüst Hugó-díj

20:00 NYOMTALANUL THE KEEPER OF LOST CAUSES (dán krimi, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Mikkel Nørgaard
Szereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares, Sonja Richter, Mikkel Boe Følsgaard

Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Mørck-ot parkolópályára állítják: társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket kell iktatniuk. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt.

Courmayeur Film Noir Festival 2013, a Zsűri Különdíja

A Skandináv Filmfesztivál a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Március 18-án indul a jegyeladás az Örökmozgóban. A mozi minden nap 17.30-tól van nyitva.
Jegyár: 1000 Ft

Március 29-én 15:15-15:45 SKANDINÁV FILMES KVÍZ a Skandináv Ház szervezésében értékes nyereményekért az Örökmozgó Filmmúzeumban a Skandináv Filmfesztivál keretében.
Várjuk a 2-6 fős csapatok jelentkezését a dh@skandinavhaz.hu címen.

Kvízmester: Herczog Krisztián

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az első és az utolsó képkocka
Következő cikk Samba