A királynőért és a hazáért (Queen and Country), rendező: John Boorman, szereplők: Callum Turner, Caleb Landry Jones, Pat Shortt, David Thewlis, angol dráma, 115 perc, 2014. (12)
Angyalbőrben minden kicsit más?
A koreai háború idején járunk, a Remény és dicsőségből megismert Bill Rohant besorozzák. Mikor megismerkedik a sereg legrenitensebb tagjával, a várakozással töltött, addig unalmas idő megtelik kalanddal és izgalommal.
A két film között 27 év telt el, a történet szerint csak egy évtized. A britek hatalmas erkölcsi fölénnyel kerültek ki a második világháborúból. 1945-ben a Munkáspárt nyerte a választásokat és rögtön hozzá is fogott a választási ígéretek megvalósításához, az államosításhoz és a társadalombiztosítás megreformálásához. A háborúba belefásult nemzet szokatlan közönnyel vette tudomásul, ahogy 1947-ben India függetlenné vált és a gyarmatbirodalom kezdett széthullni. A világméretű jelenlét egyre nehezebben volt finanszírozható, az Egyesült Államok fokozatosan átvette mindenhol a brit érdekek képviseletét. Churchill 1945-ben elvesztette a választásokat, de 1951 és 1955 között ismét betöltötte a miniszterelnöki posztot. Már korábban is sürgette a német-francia megbékélést, de túlbecsülte országa nemzetközi súlyát és az európai integrációs folyamatokat illetően háttérbe szorult. A britek a NATO-n belül is kénytelenek voltak elfogadni az Egyesült Államok vezető szerepét. A saját nukleáris program erőltetése és az 1950 és 1953 között zajló koreai háborúban való részvétel hatalmas összegeket emésztett fel.
A film ebben az időszakban játszódik és bár a fentiekről egy árva szó sem esik, mégis tökéletes korrajzot kapunk. A cselekmény hűen adja vissza mind a közhangulatot, mind pedig a seregben uralkodó állapotokat. A birodalom órái meg voltak számlálva, a brit katonai jelenlétet már csak a legfanatikusabbak támogatták. Az egykori világhatalom tisztjei, a második világháború veteránjai értetlenül álltak a bevonuló ifjúság hanyag nemtörődömsége előtt, a vasfegyelem megkövetelése éppen ellenkező hatást váltott ki. Egyesek próbáltak láthatatlanná válni a hadvezetés számára (mint pl. Pat Shortt, aki Redmondot, a morált szinte észrevétlenül bomlasztó bakát alakítja), míg mások két végén égették a gyertyát, várva, hogy mikor viszik el őket a vágóhídra, hiszen az ember csak egyszer fiatal az életben.
A végtelenül naiv és tisztaszívű Bill Rohan (Callum Turner) is bevonul a seregbe, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, legjobb barátja a lázadó természetű Percy Hapgood (Caleb Landry Jones) lesz. A kiképzésen nyújtott kimagasló teljesítményük alapján a gyors- és gépíró századba kerülnek, ahol az újoncok felkészítése lesz a feladatuk. Ennél értelmetlenebb dolgot keresve sem találhattak volna. Miközben azt várják, hogy valamelyik transzporttal Koreába szállítsák őket, megpróbálják feldobni a szürke hétköznapokat. A kaszárnya falain kívül elsősorban a lányok (Vanessa Kirby, Tamsin Egerton, Aimee-Ffion Edwards, Miriam Rizea) érdeklik őket, míg a falakon belül az alakulat ereklyéjének számító óra meglovasítása a fő cél. Na igen, tétlenség szüli a bűnt. Feljebbvalóik (a zseniális David Thewlis és Brían F. O’Byrne) ahol csak tudják, megkeserítik az életüket, ami bosszúért kiált. Az őrnagy (Richard E. Grant) leginkább azt szeretné, ha mindebből kimaradhatna. A kötelező két év letelik, úgy néz ki, Bill megtalálta az igazit, Percy biztos, ami biztos, még ráhúz néhány hónapot a szolgálatra.
A film úgy foglal állást a kérdésben, hogy a jellegzetes angol humorral szimplán nevetségessé teszi a katonáskodás intézményét. Értelmetlen szabályok és gyakorlatok ide vagy oda, a fiúk élni akarnak, meg akarják ízlelni a szerelmet – de még inkább a lányokat –, amiben semmi és senki nem állíthatja meg őket. Nincs az a büntetés, mely kedvüket szegné. Kedves, szentimentális, szórakoztató film néhány nagyszerű alakítással, egy unalmas, beszari Callum Turnerrel és egy idegbeteg, irritáló Caleb Landry Jonesszal. Egy biztos, soha nem volt még ennyire finoman elegáns egy csöcsvillantás.
