Csábítunk és védünk (Hot Pursuit), rendező: Anne Fletcher, szereplők: Reese Witherspoon, Sofía Vergara, Michael Mosley, Robert Kazinsky, amerikai vígjáték, 90 perc, 2015. (12)
A vén és a törpe
A pedáns rendőrnő és a drogkartell vezetője elleni per koronatanújának cserfes babája egymásra lesznek utalva, mikor mindenki az életükre tör. Vajon sikerül együttműködniük, vagy egymást nyírják ki?
Cooper (Reese Whiterspoon) soha nem akart hercegnő lenni, ha játszott is babákkal, akkor is csak azért, hogy letartóztathassa őket. Gyermekkorát gyakorlatilag édesapja szolgálati járművének hátsó ülésén töltötte, így nem sok lehetőséget hagyott a pályaválasztási tanácsadó számára. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a paragrafusokat betéve tudó, túlbuzgó rendőrnő egy véletlen „baleset” folytán hamar a bizonyíték raktárban találja magát és kollégái az elcseszni szó helyett szívesebben használják azt, hogy coopererelni. Úgy tűnik, a szerencse mégsem pártolt el mellőle, fontos megbízást kap, a híres hírhedt drogbáró, Vicente Cortez (Joaquín Cosio) elleni per koronatanújának feleségét, Daniella Rivat (Sofía Vergara) kell a tárgyalásra elkísérnie. A nőt és férjét azonban mind a drogkartell, mind a vastagon megkent rendőrség szeretni holtan látni, így Cooper már a Riva rezidenciára érkezve egy őrült üldözős-lövöldözős kaland kellős közepébe csöppen. Rá kell jönnie, hogy senkiben sem bízhat, csak saját erejében és tudásában. Daniellaban igen erős az élni akarás, egyáltalán nincs kedve az amúgy is idegesítően pedáns rendőrnővel a tárgyaláson megjelenni. Cooper szeretné maradéktalanul teljesíteni a rábízott feladatot, de Daniella nagy szája és rendszeres szökési kísérletei egyáltalán nem könnyítik meg a dolgát. Egy idő után aztán mégis jön a felismerés, hogy együtt sokkal nagyobb esélyük van lerázni az üldözőiket, ehhez azonban mindkettőjüknek meg kell változnia.
Még a Személyiségtolvaj kapcsán írtam a következő sorokat: „Végy két teljesen eltérő személyiséget. Az egyik legyen mintapolgár, a másik legyen piti bűnöző (Nekem 8) vagy idióta (Terhes társaság). Zárd össze őket egy légtérbe. Jó lesz kényszerből is, önként ritkán szokott menni. A kényszert fogjuk úgy hívni később, hogy alapötlet…”
Jó eséllyel David Feeney és John Quaintance még soha nem olvastak engem, de valahogy mégis követték ezt a sémát. A két szerző csajos filmekben utazik (előbbinek csak a Jim szerint a világ miatt bocsátok meg), Anne Fletcher pedig erős közepes filmek koreográfusa és gyenge közepes filmek rendezője. Nem is olyan régen azt is le találtam valahol írni, hogy a már unásig ismert poénok korábbiaktól eltérő sorrendben való alkalmazása megmenthet egy filmet és bevallom őszintén, most is nevettem. Kokaintól felpörgött szereplő, teherautó által legázolt menekülőautó, ellőtt ujj, menzesz ecsetelése férfiaknak, lángoló herezacskó, leszbishow, nyugdíjasokkal teli busszal való üldözés, helyes pasi meztelenül, van itt minden, mi szemszájnak. Az sem mindegy, hogy egy film fordulatokban gazdag, de mindegyik erősen kiszámítható, vagy csak egy van benne, de attól leesik az állad. Ezúttal nem esett le, de megint csak nevettem.
A 42 éves Sofía Vergara korán és a 158 centiméter magas Reese Whiterspoon magasságán való rendszeres viccelődésen is nevettem, mint ahogy a spanyolajkú karakter vergődésén az angol nyelvvel (már az 1990-es népszámláláson 40 millióan voltak). Akkor is nevettem, amikor a biztos, biztosan, biztonságos, biztonságban és hasonló szavak elhangzását követően szinte azonnal történik valami, ami mindezt megcáfolja. Megértem Reese Witherspoont, egy-egy nagy alakítás után szükség van egy kis lazításra (nekem kisebb volt a vádlim, mikor főiskolás koromban atlétikai versenyre készültem). Szóval van nekünk itt egy film, amit még az alkotók sem vettek komolyan, ki azért, mert nem akarta, ki pedig azért, mert egyébként is képtelen rá. A minőségi vígjátékok kedvelői valószínűleg fanyalogni fognak, én nem is tudom, hányszor sikerült megemlítenem, de jókat nevettem, vitatkozni legfeljebb azon lehet, hogy elég-e ennyi. A szinkron viszont tényleg jól sikerült.
