A viszkisnő


Személyiségtolvaj (Identity Thief) amerikai vígjáték, 111 perc, 2013, rendező: Seth Gordon, szereplők: Jason Bateman, Melissa McCarthy, Jon Favreau, Amanda Peet. kh: 16

A recept a következő.

Végy két teljesen eltérő személyiséget. Az egyik legyen mintapolgár, a másik legyen piti bűnöző (Nekem 8 ) vagy idióta (Terhes társaság). Zárd össze őket egy légtérbe. Jó lesz kényszerből is, önként ritkán szokott menni. A kényszert fogjuk úgy hívni később, hogy alapötlet. Bírd rá őket arra, hogy szóba álljanak egymással. Ehhez kell lennie valami közös élménynek, ami megoldja a nyelvüket, mondjuk üldözzék őket (általában csak az egyiket, de hát ugye most már ketten vannak). Legyen valami határidő is, különben soha nem lesz vége.  Aztán derüljön ki a mintapolgárról, hogy azért mégsem teljesen az, a másikról pedig, hogy igazából egy kedves valaki, akinek valahol, valamikor kisiklott az élete, de azért még van remény. Nagyjából ennyi.

Seth Gordon ezt a feladatot is jól oldotta meg, nálam már az „az anyád igazán vigyázhatna a gyerekre, mi meg addig elmehetnénk moziba röhögni egyet drágám” kategóriában a Négy karácsonnyal és a Förtelmes főnökökkel is bizonyított.

Egyes számú Sandy Patterson élete nagy lehetősége előtt áll. Néhány kollégája saját céget alapít, ahova őt is várják, de ehhez előbb tisztáznia kell magát. Valaki ugyanis a nevével visszaélve bankkártya csalást követ el, amiért ő is rendőrség látókörébe kerül. És bár úgy néz ki, hogy hősünk az ügyben teljesen ártatlan, a hivatalos eljárás hónapokig is eltarthat, mert az államok csak névleg egyesültek, hogy nagyobb tételben és így olcsóbban tudjanak csillagos és sávos lobogót rendelni Kínából. Neki azonban nincs ennyi ideje, korábbi munkahelyén már felmondott, az a valaki meg közben teljesen kimeríti a bankszámláját, miközben a csekkek csak egyre jönnek és az asszony is gyereket vár.   Úgy dönt, saját kezébe veszi az ügyet, mert a törvény szerint ha a csaló itt tesz beismerő vallomást, akkor ő tovább élheti eddig megszokott… (a film megnézését követően tetszőlegesen kitölthető) életét.  Nincs más hátra, el kell menni kettes számú Sandyért és ide kell hozni. Erre leendő cégtársaival és a helyi rendőrsi erőkkel egyeztetve egy hetet kap. Ha ez ilyen egyszerűen menne, akkor ez lenne a filmtörténet legrövidebb vígjátéka. A másik viszont érthető okokból nem szívesen tart Vele. Mivel azonban egy apró félreértés folytán a maffia is üldözi és a szemétben landoló bírósági idézések miatt egy mindenre elszánt fejvadász is a nyomában van a legjobb, amit tehet, hogy mégis kötélnek áll. A határidővel, a távolsággal és az üldözőkkel harcolva őrült rohanás veszi kezdetét, melynek során a két Sandy Petterson hajmeresztő kalandokba keveredik.

Jason Bateman remek választás az öltönyös-nyakkendős számlakezelő szerepére. Vélhetően ő maga sem gondolja át, mire vállalkozik, amikor otthagyja a jól megszokott, biztonságot jelentő közeget. Az ember a családjáért persze sok mindenre képes. A kezdeti csetlés-botlás után felveszi a ritmust, túlél, rögtönöz, lop, csal, hazudik sőt, még ennél is messzebbre elmegy, bár itt a film készítői erősen a nézők igazságérzetére apellálnak, hiszen ex-főnöke (Jon Favreau) ezt vastagon megérdemli.

Melissa McCarthy kövér, slampos és csúnyán beszél. Arrafelé már ezekért is büntetik az embert, hátha még bankkártyákat hamisít. Hogy hol és mikor rontotta el, arra számos változatot hallunk a filmben, hiszen lételeme a hazugság. Éppen ezért ne is gondolkozzunk el azon, hogy aki képes bankkártyákat hamisítani és a paranoiás amerikai átlagpolgár bizalmába férkőzni, annak miért nincs egy normális állása. Ettől függetlenül a hülye is látja, hogy valójában egy szerethető figura, aki csak szórakozásra és barátokra vágyik, ráadásul még az áldozatát is megsajnálja.

A feleséget Amanda Peet játssza, aki nagy szerelmem és bár már nem a melleit mutogatja, mint a Bérgyilkos a szomszédomban, az anyaszerep is nagyon jól áll neki.

Itt van még velünk a fejvadász, Robert Patrick, aki egy ideje már csak úgy vállal el szerepet, ha legalább egyszer elhangzik a filmben, hogy a kora ellenére milyen jól tartja magát. Amúgy tényleg. És igazi suttyó.

A két főszereplő a film végére összecsiszolódik, fokozatosan tárják fel egymás előtt a másik gyengéit, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Odáig elmennek, hogy a filmnek még erkölcsi mondanivalója is van. Az egyik az, hogy pénzért nem vehetünk igaz barátokat, a másik pedig az, hogyha tényleg kíváncsiak vagyunk a hibáinkra, akkor ne csak mindig a barátainkat kérdezzük erről, hanem időnként az ellenségeinket is és higgyük el, ezáltal sokkal közelebb fogunk kerülni az igazsághoz.

A film maradéktalanul teljesíti küldetését, hiszen közel két óra önfeledt szórakozást nyújt elsősorban felnőttek részére.

http://youtu.be/Ex-dpqudGus

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megcsináljuk, ha beledöglünk is!
Következő cikk Friedkin visszatért, McConaughey újjászületett

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..