Danny Collins, rendező: Dan Fogelman, szereplők: Al Pacino, Jennifer Garner, Josh Peck, Melissa Benoist, amerikai zenés dráma, 106 perc, 2015. (12)
Elfogtunk egy levelet
Kedves mese egy öregedő rocksztárról, aki John Lennon hozzá intézet és 40 év késéssel kézbesített levelének hatására új életet kezd.
A fiatal és tehetséges Danny Collins egy interjúban azt találja mondani, hogy John Lennon munkássága van rá a legnagyobb hatással. Mit ad isten, Lennon elolvassa a magazinban az interjút és ír egy levelet Dannynek a szerkesztőségnek címezve, ám a gonosz riporter (Nick Offerman) pénzt szimatol és a levelet magához veszi. A levél lényege, hogy Danny ne legyen tapló, de mivel nem jut el hozzá, az lesz: hatalmas ház, sirályszárnyas Merci több színben, magánrepülő, kokó, a barátnője (Katarina Cas) a lánya lehetne, a fiát (Bobby Cannavale) és az unokáját (Giselle Eisenberg) viszont még nem is látta. 30 éve nem írt egyetlen számot sem, a régiekkel haknizik, miközben közönsége vele együtt öregszik. Menedzsere (Christopher Plummer), aki még mindig kölyöknek szólítja, születésnapjára Lennon 40 évvel ezelőtt írt levelével ajándékozza meg. Danny elolvassa a levelet és rögtön hozzá is lát, hogy az elmúlt 40 év hibáit kijavítsa. 
Ezek közül van, ami könnyen megy és van, ami sokkal nehezebben, a film ez utóbbiakra koncentrál. Unokája és menye (Jennifer Garner) ha nem is azonnal, de elfogadják közeledését, de fia látni sem akarja, ami valljuk be őszintén, tök jogos. Na meg 30 év után korban – majdnem – hozzá illő nőkkel (Annete Bening) ismerkedni és új számot írni sem olyan egyszerű. A film a maga nem túl bonyolult, de szórakoztató módján olyan kérdésekre keresi a választ, mint a meddig nem késő új életet kezdeni, milyen mértékben avatkozhatunk bele más emberek életébe (még akkor is, ha a családunkról van szó) és a meddig képes egy előadó kiszolgálni a közönségét úgy, hogy közben feladja (pontosabban már évtizedekkel ezelőtt feladta) saját magát. Nem drámázik túl sokat, de nem is fordul át giccsbe. Pacino (ezúttal Dörner György hangján szólal meg nem is rosszul) láthatóan élvezi a szerepet, bár a táncért és az éneklésért utólag elnézést kért mindenkitől (a tánc egyébként a Zene és szöveg Hugh Grant által megformált Alex Fletcherének pop hipjét jutatta eszembe). A történet annyiban valós, hogy tényleg létezik egy ilyen levél, de aki kapta, az nem szállt el ennyire, ezért a felismerhetetlenségig át kellett írni a karaktert. John Lennon végigkísér minket a filmen, mintha ő is Dannynek szurkolna. A dialógusokért hatalmas piros pont.
