Magam ura (Mot naturen), rendező: Ole Giæver, szereplők: Ole Giæver, Rebekka Nystabakk, Marte Magnusdotter Solem, Sivert Giaever Solem, Trond Peter Stamso Munch, norvég vígjáték, 80 perc, 2014. (16)
Hátsó gondolatok
A Scope50 zártkörű online filmfesztivál keretében 50 szerencsés filmőrült választhatta ki a hazánkban nem forgalmazott 10 kortárs európai filmből azt az egyet, melyről úgy gondolta, hogy a magyar közönségnek feltétlenül látnia kell. Ole Giæver filmjében kiemelt jelentősége van a csupasz hátsónak, ezért rövid gondolkodás után a főszerepet magára osztotta. A Margitszigeten ne próbáljuk meg utánozni a filmben látottakat.
Szégyen a futás, de hasznos, szokták mondani. Ez még akkor is igaz, ha a saját egónk vesz rendszeresen üldözőbe minket. A harmincas Martin elérte azt, amire sokan – legtöbben? – vágynak, van állása, otthona, családja. Valamiért mégsem boldog. Helyzetével, környezetével, a kollégáival, a feleségével és a fiával nem igazán tud mit kezdeni. Alig várja, hogy hétvégenként elmehessen futni a szabadba, ahol egyedül lehet a gondolataival.
Egy ilyen futásra kísérjük el, ahol megosztja velünk a gondolatait, pontosabban mi látunk bele a fejébe. Talán éppen az a legnagyobb baj, hogy Martin ezeket a gondolatokat senki mással nem osztja meg, megtartja magának, a rabjukká válik. Hogy miért pont erre a futásra kísérjük el? Mert talán most megváltozik valami. Hősünk futás közben visszagondol gyermekkorára és ifjúságára, élete hátralévő részére pedig különböző forgatókönyveket vázol fel és igen, vannak köztük egészen hajmeresztőek is. Hajmeresztőek, de őszinték. Igazából nem tudjuk, hogy az nyomasztja jobban, amit megtett, vagy az, amit nem. Annyira véglegesnek tekinti ezt az állapotot, hogy csak eltűnéssel vagy halállal lát esélyt a változásra. Egy idő után azt is megtudjuk, hogy az éjszakai bevizelések, a szexuális problémák és igazából minden baj mögött egy zsarnoki apa áll. Martin annyira ügyel arra, hogy ne legyen olyan, mint ez a zsarnoki apa, hogy közben szépen lassan semmilyen lesz. Egy szürke tömeg. Megtehetné azt is, hogy ő mindent másként csinál, de valamiért nem él ezzel a lehetőséggel. Talán attól fél, hogy ez úgysem fog sikerülni, ezért inkább meg sem próbálja. Rossz géneket örököltünk, ez van. A természetben látszólag felszabadult, valójában hatalmas terhet cipel a vállán, melynek nagy részét saját maga pakolta magára. Ha megakad a gondolatmenetben vagy a cselekvésben, az sem baj, önkielégít egyet. Abból nagy baj nem származhat.
Martin attól válik sokunk számára ellenszenvessé, hogy megtestesíti mindazt, amit nem szeretünk és/vagy elnyomunk magunkban. De attól ő még teljesen normális és átlagos. Mert a ma embere ilyen vagy hozzá nagyon is hasonló. Gondolatai és mindaz, ami futás közben történik vele – de még a zene is, ami közben szól -, egy kerek egészet alkotnak, az ő személyiségét adják ki, a vágyait, félelmeit stb., és ha egyes pontokon magunkra ismerünk, az valószínűleg nem a véletlen műve. Ahogy én láttam, ez nem kapuzárási pánik, mert ez a kapu még nincs bezárva. Igaz, hogy már csak résnyire van nyitva, de ezen a résen Martin rendszeresen kiszökdöshet. Semmi nem végleges, a döntés mindig a mi kezünkben van és ezt a film vége is nagyon ügyesen érzékelteti.
Mindig öröm, ha egy rendező a magyar közönségnek is üzen, jelezve azt, hogy egy ilyen kis ország közönsége, illetve annak véleménye is fontos a számára.